Próbababák

Ajándékba kaptuk őt is, és kipróbáláskor az ajándékozók külön felhívták a figyelmet a kikapcsoló gombra (mondván nem akarnak ők minket a vérbe szívatni...). A kutyus érdekes jelenség. Nyilvánvalóan úgy működik, ha az ember nyomkodja kezét, lábát, pociját. Váltogatva megnevezi a testrészeit, azok színét, dalol vagy mondókázik.

Szerintem remek logikai játék, mert én mind a mai napig nem jöttem rá, hogy milyen elv szerint váltogatja a szövegeket. Az egyik láb váltja a funkciókat, az nyilvánvaló, de azután feltehetőleg randomizálva megy a leválogatás, mert a "Énekeljünk és játszunk!" felkiáltást - és egyéb végtag megnyomását - követő mondóka engem kicsit összezavar.

Mit lehet a kutyustól tanulni? testrészeket (kéz, láb, poci). Testrész és szín kombinációkat (kék fül, zöld láb), Mondókákat (Süt a pék, süt a pék ke-nye-ret...)és végül dalokat. A daloknál hasonló a probléma, mint a daloló könyvecskénél volt, hogy igazán választhattak volna jó kis magyar népdalokat, vagy ismert mondókákat, de azért ez sem annyira gáz. Erősen érezhető a tantó szándék, amikor a számokat vagy a testrpészeket erőltetik bele egy dalba, de viselhető.

Extra figyelemfelkeltő, hogy ha nem bizgeráljuk, akkor is beszól úgy 2 perc elteltével (de csak egyszer), hátha újra magára irányítja a figyelmet. És ami a csúcs: 4 hónap elteltével én már azt hittem mindent tudok róla, amikor is azt hallom a szobából kiszűrődni: hapci! Hoppá, ez új, rohanok és tényleg. Van érzékelő az orrában is, csak nem annyira nyilvánvaló. Szóval vannak itt meglepetések :)

Eddigh a legtöbb kisgyerekes vendég rágerjedt, így gondolom látnak benne fantáziát, a mi fiunk egyelőre csak rágcsálni szereti, de lassan kezdi a hangosságát is értékelni.

Vigyázat! Ha éjjel a babához bebotorkálva felrúgjuk, tuti a szívszélhűdés (és garantáltan nem alszik vissza a kölyök egykönnyen)

Ja és most az Auchanban akciósan megvásárolható.

A baráti társaságunkban és a rokonaink között cirka 12 ilyen plüss méhecskét "osztogattam" szét. Mindig izgulok, amikor belépek a játékboltba, mert többnyire valamilyen eldugott helyen, egyetlen méhecske szokott árválkodni a polcon. Az okát még nem sikerült megfejtenem, mert számomra ez a tökéletes játék egy kisbaba számára, én mindig ezt adom ajándékba (a jótanácsaimon kívül persze :)), amikor újszülötthöz megyünk látogatóba.

A következő bejegyzést Sepia küldte nekünk.

Manapság a homoepathiás gyógyszerek szinte mindenhol beszerezhetők. Ez jó is meg rossz is, mert nem kell az ország vagy a város másik felébe átkutyagolni a szükséges szerért, ami sokkal egyszerűbbé teszi a használatukat, de sajnos így szinte beleolvadnak a gyógyszerkínálat tengerébe és az árusító helyeken gyakran semmilyen felvilágosítást nem tudnak adni a kevésbé tapasztalt vásárlóknak.

Én személy szerint több, mint 10 éve kerültem kapcsolatba a homoepathiával, a lányom makacsul visszatérő hörghurutja és mandula gyulladása miatt. Ez akkoriban szinte eretnekségnek tűnt, és bár még ma is előfordul, hogy megmosolyognak néhányan-hja a placebo hatás működik – egyre több kollégám gyógyítja gyermekeit és saját magát ezekkel a szerekkel Azóta az egész család csak ezeket a gyógyszereket használja, és bizton állíthatom, nem vagyunk betegebbek, mint az átlag, sőt.

Visszatérve a kezdetekhez. A lányom majdnem 2 éves koráig szopott, 7 hónapos koráig kizárólag anyatejet kapott mégis még 1 éves sem volt, amikor szinte 3 hetente menetrendszerűen ismétlődtek az antibiotikum kúrák. Folyton náthás volt, köhögött, lázas volt és begyulladt a torka. Vittem mindenfelé. Kiszedték az orrmanduláját , allergia vizsgálatokon estünk át és rendszeres látogatók voltunk a fül-orr-gégészeten , mert a középfül gyulladásokat sem úsztuk meg. Egy orvos barátnőm tanácsára felkerestem egy homoepathiás gyermekorvost. Sajnos a nevére nem emlékszem, mert elég volt egy vizsgálat és pár bogyó ahhoz, hogy a lányom állandó panaszai megszűnjenek. Ezután beleástam magam a szakirodalomba és családilag áttértünk a „gyengéd szerekre”. 

Ezt a cikket Linus küldte nekünk:

Hát nem elég, hogy éjjel-nappal (sőt: éjt nappallá téve) mindig velük vagyunk, csodáljuk őket, egyszerűen nem tudunk betelni a látványukkal… nekünk ennél több kell! Szükségünk van a „nosztalgiázásra”, büszke mutogatásra a vendégeknek, és hát nem utolsó sorban arra, hogy kismanónkat megismertethessük önmagával… két dimenzióban. Egyszóval: fényképet a falra, Anya!

Ki akartam tenni kisfiam szobájának falára néhány fényképét, de már untam a szép, de egyszerű kereteket…meg hát egy gyerekszobába ennél izgalmasabb dolog illik. Megvallom, nyitva tartottam a szemem babás ismerőseinknél tett látogatások során, hátha találok „ellopható”ötletet. Nem találtam, hát elkezdtem törni a fejem. Abból indultam ki, hogy csúnya látvány a falon fejmagasságban, eredetileg falvédőhöz felszerelt két méter hosszú léc.(A falvédős terv meghiúsult, mert rá kellett döbbennem: tündérkém két másodperc alatt letépné és darabokra szaggatná - csupán megismerés és kísérlet céljából!- a gondosan megvarrt falvédőt.) Tehát ezt valami „hosszúval” kellene eltakarni. Aztán eszembe jutott kisfiam mozgékonysága, állandó pörgése is…Végül az esti fürinél megláttam a „járműs fürdőskönyv” mozdonyát és összeállt a kép: kisvonat kell a falra, aminek vagonjaiban kisfiam vigyorog. :)

Vettem nagyon vastag fehér kartonlapot (ez volt az alap minden vagonnál), színes, bordás kartonokat, és ragasztós tépőzárat. A színes keretet három szélén leragasztottam. Így felül lehet belecsúsztatni a fényképet. Büszkeségünket, a - már említett járműs fürdőskönyvből koppintott- mozdonyt kedves férjem vágta ki és ragasztotta nagy örömmel. A vagonokat tépőzárral tettem fel a lécre (amire már előzőleg, a falvédős projektnél felragasztottam a tépőzárat), így egy mozdulattal változtatható a sorrendjük. (Ennél egyszerűbb megoldás lehet  például a blutack.)
A fényképes vonat szépen díszeleg a falon, bár a pelenkázó fölötti részt kénytelenek voltunk megerősíteni, mert kistündérem előszeretettel tanulmányozza, simizi „kétdimenziós önmagát”. De hát végül is ez volt a cél, nem?!
 

Fiatal menyecske koromban a babapiskóta felhasználási területe nálam kimerült a tiramisu készítésében. Nem mondom, hogy az Uram ezért szeret még most is, de ha néha elkészítem ezt az édességet, mindig jól végződik az esténk. ;) Bár a barátnőim, ismerőseim előszeretettel adták a csemetéiknek a babapiskótát, nekem valahogy a szárított gyümölcsök szimpatikusabbak voltak. Aztán egyszer egy "beetetésen" behálózódtunk mi is, értsd: az Állatkertben a barátnőm kisfia babapiskótát evett és az én gyermekem természetesen semmi másra nem vágyott, csak arra, így megkóstolta, mit megkóstolta, egyenesen falta. Én persze rögtön éreztem, ahogy a nehéz kődarabok repedésnek indulnak a szívem körül, így a gyengéd anyai érzelmeknek engedve körülnéztem, milyen lépéseket tehetnénk a Másodszülött újonnan fakadt igényeinek kielégítésére. Először a dm-ben vettem egy doboz Manner piskótát, ami teljes kiőrlésű lisztből készült és ennek ellenére is nagyon finom. Nekem pedig megmarad a jó érzés, hogy bár egészséges rágcsálnivalónak legkevésbé sem nevezhető ez az édesség, legalább az emésztésének nem árt. :) Nagy hátránya, hogy állatira drága (600-700 Ft egy doboz), viszont nemcsak a dm-ben, hanem a hiperekben is lehet kapni, én mindig figyelem, nincs-e épp akció... Nálunk mostanában ez a kölesgolyó édes megfelelője az autóban, és figyelnem kell, mert akkor is fogy a csomagból, ha a gyerekek nincsenek a kocsiban.

Jól jöhet, ha orvosságot kell beadni a gyereknek és nem tudjuk kiskanállal a szájába bűvészkedni. Mivel a térfogata igen kicsi, így attól se kell félni, hogy a hatóanyagok a cumisüveg falán szétmázgálódva maradnak ahelyett, hogy csöppünk védekező rendszerét erősítenék. El lehet benne keverni a szert anyatejjel, vagy teával, vízzel, bármivel.

Nekünk van, egyszer használtuk, de a gyermekünk gyakorlatilag bármit lelkesen lenyel, amit a szájába teszünk. Persze néha utána fintorog, de a bizalma - egyelőre - töretlen.
Szóval jónak tartottam,. amikor megvettem, de szükségtelen volt nekünk. Továbbá mindazoknak, akiknem a porontya utánja a cumit, cuclit úgy mindenestül, valszeg ők sem fogják tudni ezt "megetetni" vele.

Az ötlet tetszik nekem, de mi a Ti véleményetek?

Ugyan nem kardinális kérdésről szól eme értekezés, de úgy érzem, hogy mindennapjaink apró használati tárgyai is megérdemelnek annyit, hogy egyszer-egyszer megemlékezzünk rólunk, így álljon itt e poszt mementóul a babakanálnak.

Megboldogult gyermektelen koromban álmomban sem gondoltam volna, hogy a baba majdan nem ehet sima kiskanállal - mármint olyannal, amivel én mellesleg a reggeli habos capuccinomat fogom kevergetbi. Aztán amikor eme tévhitemnek már gömbölyödő pocakkal hangot is adtam, a körülöttem lévők úgy néztem rám, mintha minimum lelőttem volna valakit.

Kiderült ugyanis, hogy a gyerek nemhogy nem ehet azzal a kanállal, amit egyébként a családtagjai is használnak, de egyáltalán nem ehet majd hagyományos evőeszközzel - hanem kell neki venni külön kisvirágos tányérkát, meg bögrét, no meg kanalat is. Én meg azt hittem, hogy ez csak marketing.

A nálunk járt gyerekekből, kortól függetlenül, kétféle létezik. Az egyik azért fut rekordot 100 méteren a székig, mert van nekik otthon ilyen, a másik pedig azért, mert nincs és végtelenül kíváncsi, miért is vett részt a futóversenyben. A szék ugyanis nagyon jó móka mindenkinek. Mi a legegyszerűbb, tapasztalati úton barátkoztunk meg vele annyira egy hagyományosnak induló lista (törülköző-pár pohár-gyertya útiterv) bővült ki vele, amikor a Nagyobbik 1 éves lett. A szék elsőre minimum 4 funkciós. Beülés után ugyanis Anya pörgess meg! felszólításra beindul az automata motor és szédülésig foroghat körbe-körbe visítozó gyermekünk.

Már megint IKEA. De ha egyszer jóóó :))

Ez a lámpa talán inkább a nagyobb gyerekeket nyűgözi le, de Kismanónk is nagyon nagy lelkesedéssel reagált rá. Először hatalmasra nyitotta szemétszáját a csodálkozástól, aztán majd kiugrott a bőréből (és a karunkból), annyira vágyott közelkerülni hozzá és jó alaposan megtaperolni, amit amúgy bátran megtehetett.

A lámpa nagyon egyszerű. Egy elszúrt kisbolygóra emlékeztet formában és színben (mivel szürke, így gondolom nagy tűzvész pusztított azon a bolygón), vagyis nappal nem annyira szép látvány. Ráadásul a címkét (ami levakarhatatlan) éppen a plexi részre ragasztották, így a helyén egy nagy maszatfolt van. Acetonnal sem jött le.

Na de sötétban, bekapcsolás után igazán remek látvány. Színes csillagokat, holdakat és szaturnuszokat vetít szerte a szoba falára, melyek mérete a távolság függvényében variálódik. Tényleg nagyon klassz.

Talán majd az esti mesék idején lesz igazán hatásos, mert a lefelé eső fénypászmában lehet olvasni is akár (nagyon akár), eközben a gyerek a falra vetített képződményeken merenghet.

Mi szeretjük

Nem vagyok biztos benne, hogy ez a hivatalos neve, de én konkrétan arra a szivacs, vagy gumi anyagú, általában puzzle-re mintázott játszószőnyegre gondolok, ami a képen is látszik. A mienk elég egyszerű, 70X70 cm-es kockákból áll, és vagy belőle vagy 20 darab, így a lakás minden helységébe illetve a nagyapához is tudtunk tenni belőle.

Nem ez lesz életem leghosszabb bejegyzése, az biztos, viszont a legpozitívabb az utóbbi időből. Az alsópáhoki Kolping Hotelbe, már évek óta készülünk, mert mindenki nagyon dicséri, de valahogy mindig későn jutott eszünkbe, hogy helyet foglaljunk, így eddig még egyszer sem jött össze, hogy néhány napot ott töltsünk. Na, de most! Ügyes és előrelátó barátnőm már nyáron lefoglalta a szállást, hogy megkíméljen minket az újbóli csalódástól, így a hétvégén, a számomra mindig kimerítő és kicsit stresszes összepakolás után útra keltünk.

Korábban már írtunk a Ringatóról, azon belül is a Fonóbéliről.
Az "Ahány ház, annyi szokás" itt is érvényesül, mert a szentendrei Napórás házban tartott foglalkozás nagyon más hangulatban telik. Persze a legfőbb különbséget a hely jellege adja (itt összesen 10 gyerek volt, amikor ott jártunk, és állítólag ez a csúcslétszám), ebből következik, hogy igencsak családias a hangulat. Jut idő arra, hogy a foglalkozást vezető fiatal lány minden babát, gyereket név szerint, a nevét énekelve vagy mondókába foglalva köszöntse.

A másik fontos különbség a foglalkozást vezető személyisége, varázsa. Itt ő maga is családiasabb volt, persze ez nem jelenti azt, hogy a Fonóbéli hölgy bármiben is elmaradna tőle. Egyszerűen csak: más.

Variálódnak a hangszerek is, így viszont egyre többet ismerhetünk meg belőlük :)

Miután egy kisebb vagyont költöttem babakocsira, mert beláttam, hogy nem spórolhatok azon, amit amúgy minden istenadta nap kell használnom még leglább két évig, így az etetőszéknél fel sem merült, hogy ne valami igazán jól vegyünk. Persze azért a pénztárca, meg a józan ész határt szabott a költekezésnek, így nem vettem meg az über-formatervezett fajtát nyolcvanért, de olyat akartam, ami tényleg minden igényünket kielégíti. Ha gyerekről van szó, nincsenek kompromisszumok.

Volt idő, amikor a hordozókendő és én nem jöttünk ki valami jól. Akkor szereztem be ezt a kedves, virágmintás hordozót (azóta ebben a mintában már nem találom a webshopban). A leírása igen meggyőző volt, az ára tűrhető. De a kendőre akkoriban nagyon fújtam, így szerettem volna valami használható alternatívát.

Meg is jött a várva várt pakk, benne a cucc. Szép, meg minden, de a pici babához kissé nagynak tűnt, és egyáltalán nem gyűzött meg, hogy az a kialakítás valóban jól tartja a törékeny kis gerincét. Így bosszankodva sutba vágtam, hogy most - amikor már háton kell cipelni - ismét kapjon egy esélyt.

Próbáltam csípőhordozni vele, ahogy a képeken láttam, de amikor próbálkoztam már nagyon kíváncsi lettem, hogy a csaj hátán hogy is mennek azok a pántok (ami nem látszott persze). No jó, akkor kapjuk hátra a kis culát. Hááát... a fenéktartó része szerintem túl széles. A gyerek túl alacsonyan van, így nemhogy zsebtükör (vagy kirakatüveg) kellett ahhoz, hogy lecsekkoljam, alszik-e, de még utálta is, mert nem látott ki semerre sem rendesen.

Az ergonómiája igencsak szegényes. A csattok feszítőpántja komplikáltan állítható, legalábbis ahhoz képest, amit egy ilyen cucctól elvárok. Nevezetesen azt szeretném, ha a szíjak egy rántással feszesre húzhatóak volnának, nem kellene őket hasbehúzva fűzögetni. Ugyanez érvényes a vállpántra is, ami pedig a mellkason fut keresztbe. Na az inkább fojtónyakörv.

Mutatós, de vacak

A borostyán nyaklánc beszerzésekor csaptam hozzá ezt is a kosárhoz, de az előzővel ellentétben ez igencsak jó befektetésnek bizonyult.

Nem használjuk állandóan - mert minek - viszont amikor torturha időszak van, akkor az orrszívó után ő a következő legjobb haver. Csak persze itt nem ordít a gyerek, ha meglátja (észre sem veszi szerintem).

A lényeg megkapóan egyszerű, ha valai szenvedett már kirobbanthatatlan orrdugulástól, érzi a párna előnyeit. Ha egy kicsit is alátámasztjuk a fejünket, már jobb a világ. A takimaki ugyan nem tűnik el, de legalább nem dörömböl a homlok és arcüregeinkben. Csak szivárog kifelé szépen alattomban.

A kialakításának köszönhetően már aprócskáknál is bevethető, mi eleinte egészen a derekához tettük a párna alját, és úgy emelkedett szépen fokozatosan. Ma már nyilván lelóg róla, de még mindig jól szolgál.
Persze a megfelelően hajtogatott és lepedővel takart pléd is megteszi, de ennek a használata könnyebb, nem csúszik szét, és nem ficánkolja le éjjel a huzatot

www.babacsoda.hu

Hordozni muszáj! No nem (csak) azért, mert anya és gyermeke ősidőktől fogva egymáson lóg, és mert így milyen szép, milyen jó, ésatöbbi szentimentális érv, hanem azért, mert a gyerek ordít a babakocsiban, és azért legalább minden másnap el kellene menni kenyérért.

Már megemlékeztük eme blog hasábjain is a hordozás egyik nem éppen olcsó módjáról, a hordozókendőről, ami egyesek szerint mindennél jobb, míg mások szerint "kell, hogy csattanjon" a csat, mert csak úgy érzik a babát biztonságban.

Nos, én nem árultam zsákbamacskát, hanem már terhesen beszereztem a hordozókendőt, és a kengurut is. Ez utóbbi Tomy márkájú, és csak picit volt drágább a kendőnél. Így visszagondolva nagy baromság volt mindkettőt megvenni, hiszen ha a kendő bejött volna, akkor nem kellett volna később a kenguru, de most már mindegy, a kendőn kis veszteséggel túladtam később.

Nagy általánosságban a kenguru hátránya a kendővel szemben, hogy -a híresztelésekkel ellentétben- nem használható újszülött kortól (ill. csak az a tipus, amit el lehet dönteni - a mienket nem lehet), csak 3 hónapostól a gyerekorvosom szerint, kifele fordítva pedig csak amikor már nagyon szépen tudja tartani magát, úgy a 6. hónaptól, ill. nem használható a végtelenségig sem, mert a baba egyszerűen kinövi. Előnye viszont, hogy nem kell bonyolult kötési módokat megtanulni, és elég szuperül tartja a gyereket akkor is, ha bénán raktad bele.

Az első gyerekünk egyetlen napot töltött alvózsákban, méghozzá az ötödiket. Januárban született, és a Férjem a bundazsák helyett véletlenül az alvózsákját hozta be a kórházba és abban vittük haza nagy röhögések közepette a kis 3 kilóst. Utána valahogy mindig volt indokom, hogy miért ne adjam rá. A Kisebbiknél már lelkiismeret furdalást éreztem, amiért nem használom a kölcsönkapott darabokat, így őrült kísérletezgetésbe fogtam.

Nálunk a van, de minek dolgok sorát gazdagítja. Egy anyatárs ajánlása keltette fel a figyelmemet, mert állítólag nekik segített fogzáskor. A honlapjukon olvastam, hogy a megfázáskor is jótékony illóolajok oldódnak ki belőle a baba testmelegétől, a védőnő pedig azt mondta, sok gyereken látja. Van akin azért van, mert olyan vagány, van aki pedig esküszik rá, hogy használ. Hát vettem egyet.

Így, felkiáltójellel. Igaz, mióta az enyémnek először kellett szívni az orrát, azóta szerintem is csak felkiáltójeles lehet ez a mondat...

A címben bevezett könyvet dr Bogárdi Mihály jegyzi, aki igyekezett ABC-sorrendben minden létező és nem létező gyerekbetegséget, azok tüneteit és lehetséges kezelési módjait (mármint nem amit az orvos, hanem amit a szülő csinálhat) felsorolni.

Tudom, hogy már írtam Bartos Erika könyveiről, de nem tudom megállni, hogy ne méltassak egy Általa készített falinaptárt. Egyrészt azért, mert mindig is ilyen jó ötleteket szerettem volna megvalósítani (persze, sosem késő, van még könyvötletem :)), másrészt pedig tényleg annyira klassz. Vendégségben voltunk családosan, és amikor hazafelé puszizkodtunk, a házigazdánk felesége megkérdezte, a Kisebbikre mutatva, hogy Ő is így szereti Tipitopit? Én persze zavartan adtam vissza a plüssfigurát, amit a Kisebbik a vendégeinktől orozott el, de bevallom annyira szorította magához, észre sem vettem, hogy szabadrablás történt. Tipitopi otthagy, kocsiban vigasztalás indul hazáig.

Rutinos anyukák (aoukák) már biztosan csípőből nyomják, hogy kerületükben hol és mikor milyen zenés-játékos készségfejlesztő foglalkozások találhatóak :)) Mi még csak most térképezzük fel a terepet, de ez bejött.

A Ringató nevű foglalkozás nem csak a Fonóban van, azonos névet megtalálhatóak szerte Budapesten, és sok más néven országszerte is (Zeneovi, Diridongó). A foglalkozáson a legtöbb helyen a hét adott naján több időpontban követik egymást, így ha a baba ritmusa változik, akkor sem kell izgulnunk, hogy odaérjünk a megszokott időpontban, mert vagy korábban vagy később is tudunk kezdeni.

A Fonóban nagy a tömeg, bármelyik csoportba is megyünk, ennek hátránya, hogy kölkünk könnyebben kap taslit egy figyelmetlen anyuka erőszakosabb gyerekétől, illetve nincs igazán személyes odafigyelés, ellenben a több gyerek több inger. Barátnőm kiscsoportban már-már punnyadó kisfia itt szárnyakat kapott,ő pedig nem győzött utána rohangálni a teremben.

Sokat éneklünk, mondókázunk, nagyon szép dalokat válogat össze a zenepedagógus és ezeket különböző játékokkal, mozdulatsorokkal követjük. Sok az ismétlés (mármint foglalkozásról foglalkozásra), így lassan-lassan mi is 2-3 új dalocskát dúdolgatva térünk haza, amit persze már másnapra elfelejtünk, de sebaj. Következő héten ismét Ringató!

A foglalkozások ára egyébként 700,-Ft (bérletben 600)

Sajnos mostanában nemcsak az orrszívás élményében van sűrűn részünk, hanem a lázmérésben is, köszönhetően valami fránya takonybaciknak, akik megtámadták az én kis manómat.

Még terhesen felvilágosítottak, aztán az első oltásnál realizáltuk, hogy babánál lázat mérni nem a hónaljban vagy a szájban kell, hanem a popsiban. Nekem viszont olyan borzasztó bizarrnak tűnt ez az egész, hogy jobban féltem a lázméréstől, mint magától a láztól. Így rögtön az első oltál után elzavartam apát a műszaki boltba, hogy vegyen valami csoda érintős lázmérőt, ne kelljen már kínozni a babát holmi elavult 20. századi módszerekkel.

Apa haza is tért a legmodernebb szuper kütyüvel, Beurer márkájú infra-hőmérővel (kb 7,500 Ft), ami a gyártó szerint +-0,3 fokot tévedhet csak. Egyébként méri a külső hőmérsékletet is, a memóriájában 9 értéket tud tárolni, lehet Fahrenheitre váltani (aki esetleg angolszász területen mérné a gyereket), és a mért értéket kategorizálja, vagyis jelez, ha magas a láz. Gyerekeknek ideális, szerintük.

Nem Apukán, nem hintalovon és nem is a vurstliban, hanem egy élő kancán. Ez ugyanis a Nagyobbik minden vágya, amióta mutogatni és beszélni is tud egyben, így bárhol is járunk és lovat látunk, arra Ő a lehetőségeihez és a szülői hajlandósághoz képest fel szeretne ülni. A Lóimádó lassan 5 éves, így nemrég beadtuk a derekunkat, mert most már nemcsak akkor gazsulált, ha felbukkant a horizonton egy négylábú patás, hanem csak úgy simán is, ébredés után vagy ebéd közben. Úgy tűnt, komoly a dolog.

Szegény kisfiam élete első pár hetében szinte csak és kizárólag a Tavaszi szél örökéletű nótát, az Érik a szőlőt, meg a Hull a szilvát hallhatta tőlem énekelni. Mondókakészletem kimerült a zsipp-zsuppban és a hintapalintában. Ezt az áldatlan állapotot nem tarthattam sokáig, így vad kutatásba fogtam. Mondókákat, verseket viszonylag könnyen leltem a régi könyveimben, és miután a könyvtárból szereztem pár Halászjutka CD-t, így a dalállományom is javulni kezdett. De az agyam rejtekében ott motoszkált néhány dalocska, versecske töredéke, amik sehogysem akartak előtűnni a homályból.

Az első baba-mama cuccok egyike volt, amit beszerzett a család. Karácsonyra kaptam, amikor már tetemes méretű pocakkal rendelkeztem, és én javasoltam, hogy ezzel lepjenek meg, mert azt olvastam, hogy majd milyen jó lesz rajta aludni. Addigra ugyanis már úgy fájt mindenem, hogy feküdni jóformán sehogy sem bírtam.

A szopipárna jó keményre volt tömve mikorgyöngyökkel (lehet kapni tönkölybúzával töltöttet is), de ebből persze ki lehetett venni, és a megfelelő puhaságúra gyurmázni a hengert. Mi két huzattal vettünk, ami utólag jó döntésnek bizonyult, ui. a pocakosságom vége felé én szinte mindenhova magammal vittem "őt", és ez bizony megviselte a küllemét.