A baráti társaságunkban és a rokonaink között cirka 12 ilyen plüss méhecskét "osztogattam" szét. Mindig izgulok, amikor belépek a játékboltba, mert többnyire valamilyen eldugott helyen, egyetlen méhecske szokott árválkodni a polcon. Az okát még nem sikerült megfejtenem, mert számomra ez a tökéletes játék egy kisbaba számára, én mindig ezt adom ajándékba (a jótanácsaimon kívül persze :)), amikor újszülötthöz megyünk látogatóba.
Szeretem, mert tükrös pocakkal áldották meg a gének, csipog a feje, zörög a szárnya, csörög a két keze. Van a hátán két "madzag", így rögzíthető a kiságyba, játszószőnyeghez, babakocsiba vagy akár a bébihordozó fogantyújára. A leírás engedélyezi azt is, hogy a kisbabák ráüljenek. :) Ez nekem eszembe sem jutott, de tényleg olyan helyes kis puff kinézete lesz, ha szégyenlősen a hasára fordítjuk. A szülőktől örökölt tükrös pocak kivehető, így a pucér-pocakos méhecske mehet pancsizni a mosógépbe 40 fokon.
Nem tudom miért pont az orra, de a saját méhünknek mindig csupa nyál. Valami miatt nem a kis sárga fülecskéket vagy a csörgős mancsokat tuszkolja be a Kisebbik a szájába. Orr-fetisiszta, ez lehet a megoldás. És ezt persze terjeszti is, mert akárhová megyünk a barátaink közül vendégségbe, az én orrfaló Lányom rögtön megtalálja a lokálpatrióta méhecskét, és rögvest meg is mutatja a tulajdonosának, hogy kell csatakosra rágni a szebb napokat látott orrocskát.
Amikor a Lányom az ölemben ülve először nézte meg magát a tükrös pocakban vad vigyorgásba kezdett (gondolom bejött neki az az édes, mosolygós másik kiscsaj). A következő pillanatban bekukkantott a méhecske háta mögé, és amikor rájött, hogy én nem vagyok ott, vigasztalhatatlan sírásba kezdett, és nem tudtam egy könnyen megnyugtatni. Aznap nem tűnt el a csalódottság a szeméből, azt hiszem csak másnap tudta megbocsátani az átverést, amikor csak a bizalmatlanul mosolygó hasonmását látta a tükörben, Anya pedig mindenféle trükk nélkül támasztotta a méhecske hátát...
Utolsó kommentek