Próbababák

Elköltöztünk! Új címünk: http://proba-babak.freeblog.hu/

Utolsó kommentek

Címkék

Címkefelhő

Orrszívók

2008.10.25. 20:00 - T-eszter

Címkék: egészségügy bármely korosztály

A kézi pumpás itt is felejtős. Szív, szív, ha más nincs megteszi de ha utána nekiesel a porszívóssal is, na az már mindjárt más.

Én leteszteltem magamon, hogy érezzem mit érez. Nem volt nagy ügy - először - aztán rájöttem, hogy én közben visszatartom a levegőt (a baba meg ordít, mnit a sakál), szóval ha próbálsz közben lélegezni, na akkor már nem egy kellemes dolog. Ez legyen eszedben, amikor szívod, így csak kis adagokban vadászd a turhát (vérszemet lehet ám kapni, főleg ha már napok óta keseríti az életeteket).

Szóval még terhesen beszereztem ezt is. Pisze orrszívó, műanyag, jó kiképzésű, csakhogy. Nem lehet szétszedni, így nem a leghigiénikusabb darab. Működik jó, bár az orrba dugandő rész kissé vaskos. Mi hamar leszoktunk róla.

A gyógyszertárakban kapható a Arianna nevű szerkezet, ami már barátibb. Először is két darabra szedhető, vagyis már jobban tisztítható, az orrtúró része keskenyebb, és ráadásul ebből kettő van. ha elveszne, vagy éppen més a sterilizálóban senyvedne a következő bevetés előtt.

Összegezve: orrot szívni ha nem is jó, de fontos. Bármilyen nagy előtte a fesztivál, jobb kint mint bent (ezt már Shrek is megmondta). Előtte érdemes tengervizes sóoldattal belefújni a gyerek orrjárataiba. nem újabb kínzásként, csak hogy feloldja a trutyit. zt is teszteltem, kifejezetten jó utána, alaposan átmos. Többfajta létezik a piacon. Az Aquamaris jó kialakítású és kíméletesen adagol. A sterimar nagy verziója hajtógázas és fullasztó mennyiséget lök az ember orrjáratába. Nem túl bababarát.

A bejegyzés trackback címe:

https://proba-babak.blog.hu/api/trackback/id/tr41725877

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bölcsésztanár 2008.10.26. 21:02:37

Nekem a védőnő mondta, hogy nem kell sok száz forintért tengeri sós oldatot venni, hanem csináljak én oldatot. Vettem a patikában pipettát (kb 40 ft 2 db), forraltam egy dl vizet, tettem bele 1/2 mokkáskanál tengeri sót, azt hadd szóljon. Kétnaponta kell friss. Úgy csöpögteted, ahogy akarod.

Levente, Csanád, Csenge, Vali 2008.10.27. 07:18:25

Így, a második csöppséggel egyik kedvenc - és épp aktuális - témánk.
Nekünk is jó tapasztalataink vannak az Arianna nevű készségről, DE a porszívó hangjától való őrült félelem miatt már takarítani is csak segítséggel tudtam, mikor a nagy kicsiny volt. Apa vett hát egy elektromosat, magyar termék, még díjat is kapott, gondoltuk csak jó lehet. Tényleg nagyon jó - a feje, és a szívócső. A többi alkaltrésze azóta is a dobozban áll, harmatgyenge ugyanis. De apa találmányára (úton voltunk és az amúgy is szánalmas szívóerőt még jobban lecsökkentette a merülő elem, hálózati lehetőségünk pedig nem volt) a szívócsövet (jó hosszú) a szánkba véve, mi magunk vagyunk a "porszívó".
Az eredmény hihetetlen volt! Az addig sikítva vergődő gyerkőc alig tiltakozott, az orra tökéletesen kitisztult, és a későbbiekben sem volt szükség soha a lefogásra, kicsit tiltakozott ugyan, mert mégiscsak rossz, ha az ember orrában turkálnak, de alapvetően sima ügy lett az orrszívás.
A porszívótól viszont még jó darabig félt, bár egyre kisebb hévvel, látván, hogy már csak egyetlen funkcióra használjuk. A másodiknál már nem is próbáltunk semmi egyéb eszközt, maradt a jól bevált, hordozható, bárhol hazsnálható, apa által kifejlesztett változat.
És azóta mástól is hallottam már, hogy így tisztítanak - szintén apuka ötlete alapján (mégiscsak hasznosak ezek az apukák!).

Fel-mary 2008.10.27. 10:27:57

Csanád-Csenge-Vali! Mi is épp így csináljuk, és egész jól működik! Persze mindenki azt kérdezi, hogy nem megy-e a szánkba a cucc, de megnyugtathatok mindenkit, hogy nem, ui annyira erősen nem tud szívni még Apa sem, hogy azon a hosszú csövön felszippantsa a turcit... A baba meg nem (annyira) sír és a porszívót sem kell előkotorászni állandóan

Próba-Bébi 2008.10.27. 12:25:06

Ez az Apa-porszívó jó ötlet! Bár attól tartok, az Anya-porszívót is le kell tesztelni, mert ha taknyosság idején csak akkor szívnánk ki a csemeténk orrát, amikor Édesapja is itthon tartózkodik, asszem az egész évszakot teli orral húzná ki. :) A Kisebbik még nem fél a hangtól, de a hátrafektetős-lefogós akciót üvöltéssel díjazza, ezért mi ülve próbálkozunk, szép csendben. Megfogja a felszerelést, és nagy visongva kiszívja az összes nyálat a szájából, utána együtt kitisztítjuk az egyik, majd a másik orrlyukat, és a gyerek mehet isten hírével századszor is szétpakolni az edényalátéteket a konyhában.


süti beállítások módosítása