Próbababák

Elköltöztünk! Új címünk: http://proba-babak.freeblog.hu/

Utolsó kommentek

Címkék

Címkefelhő

Apa születik. Apa születik?

2009.02.19. 09:00 - Fel-mary

Címkék: anya apa terhesség szülés

Előre szólok, hogy ez nem tesztelős, hanem "nyavalygós" poszt lesz. Az ihletett a megírására, hogy szeretném, ha beszélgetni tudnánk az "apakérdésről", vagyis hogy ki mennyire, és milyen módszerrel tudja apát bevonni a gyerek körüli teendőkbe.

A dolog hátteréhez hozzá tartozik, hogy a lányom nemzője nem egy szentimentális tipus, és ez alatt most azt értem, hogy nagyon nem az. Azon pl. rendszeresen össze szoktunk veszni, hogy hányszor kaptam tőle virágot - ő 2-re emlékszik, én 1-re - de ha ehhez hozzávesszük, hogy már 8 éve együtt vagyunk, akkor akármelyik is igaz, sajnos egyik sem sok. Persze, nyilván nem a virágon van itt a hangsúly, és természetesen a gyerekprojekt előtt is tisztában voltam vele, hogy ő ilyen, ezzel együtt kell elfogadnom és szeretnem...

...de olyan irigykedve néztem mindig a nőgyógyász várójában az első-, második-, sokadik kispapákat, amint izgulva szorongatják a kismamájuk kezét, drukkolnak, hogy a baba úgy forduljon az ultrahangon, ahogy kell, majd párjukat éhgyomorral kísérik vérvételre, sőt, a cukorterhelésnél szolidaritásból ők is fellöttyentik azt a cukros keveréket... Ezek a kispapák természetesen szülésnél is ott vannak, kéznél vannak, masszíroznak, lélegeznek, köldökzsinórt vágnak, kézbe vesznek, bugyolálnak, meghatódnak, együtt sírnak, ésatöbbi.

Ehhez képest az én Uram talán ha három vizsgálatra jött el velem, vagy egy hét kényszerítés után. Ha ultrahangozott a doki, szinte sosem jött oda mellém, megelégedett azzal, hogy messziről szemléli a monitort, és szerintem sosem látott semmit. Ha rúgott a baba, nagyjából egy vállrándítással elintézte, nem olvasott egyetlen kilenc hónapos, vagy szüléses szakirodalmat sem, és bár a szülésnél - anyukámmal felváltva- bent volt, azért szerintem határozottan megkönnyebbült, amikor bejelnetették, hogy császármetszés lesz.

Bár jobban örültem volna, ha sokkal inkább részt vesz a terhességemben, és a szülésemben, de végül is erre még azt mondom, hogy neki nyilván nehezebb átélni a várandósságot, hiszen mégiscsak az én testemben nőtt az a baba, én éreztem, hogy rugdos, és nekem fájt, amikor született...

Aztán amikor már ott volt kint, hús-vér valójában, akkor meg sem merte fogni... olyan kicsi volt, persze, félt, hogy összetöri... aztán erre hivatkozva persze egy csomó mindent nem ő csinált, amiről úgy gondoltam, hogy majd biztos ő fogja csinálni: fürdetés, peluscsere. Így visszagondolva szerintem totál nem tudott mit kezdeni a helyzettel - persze, neki nem volt ott az a 9 hónap, bár halkan teszem hozzá, nem rajtam múlt, hogy nem vette ki jobban a részét a felkészülésből. Jellemző, hogy annyira zavarban volt a baba érkezésekor, hogy a kórházból való hazajövetelünk másnapján a legfontosabb dolga az volt, hogy az épp bedöglött számítógépünket megjavítsa...

Természetesnek tartom, hogy egy újszülöttnek az anyjára van leginkább szüksége, és persze, amint felsírt, vagy inkább megnyekkent, én dobtam el mindent, és rohantam a Lányomhoz. Lehet, hogy emiatt az apja úgy érezte, hogy ő nem fér bele a mi kettősünkbe, és bár nyilvánvalóan imádta a lányát, később sem nagyon vett részt semmiben. Igaz, hogy sokat dolgozott, de talán már 4 hónapos is volt a baba, amikor először megfürdette, és mivel kicsúszott a kezéből, és a gyerek egy adag vizet nyelt, újabb jópár hétnek kellett eltelnie, mire újra próbálkozni mert. Eközben én persze joggal éreztem úgy, hogy minden az én vállamon van, a Lány pedig csak velem akart ellenni, hiszen az apját alig látta.

Aztán megelégeltem a helyzetet, és kerek-perec kijelentettem, hogy innentől kezdve bizonyos feladatok átszállnak apára. Például a fürdetés. Azóta minden este ő csinálja, igaz, csak a "vizes"-részét, a vetkőztetés-öltöztetés továbbra is az én feladatom. Nem baj, legalább addig is együtt vagyunk. Ha ráér, akkor pedig kötelezően jön velünk sétálni (bár ilyenkor, télvíz idején sajnos ritkán szabadulunk ki egy fülfájós gyerekkel), és igyekszünk úgy szervezni az orvosi viziteket is, hogy ő is el tudjon jönni. Bevezettük továbbá a váltzott éjszakai műszakot is, miszerint egyik éjjel ő megy be a gyerekhez, ha felsír, másik éjjel én. Erre többek között azért volt szükség, mert a kisasszony senki mást nem fogadott el éjszaka, csak engem, és ez 10 hónap után már tényleg nagyon kimerítő volt. (És azért is, teszem hozzá halkan, mert így végre neki sem mindegy, hogy mikor alussza át a gyerek az éjszakát...)

Mostanában egyébként sokkal többet van a gyerekkel, és jobban el is töltik az időt - igaz, most már a gyerek is interaktívabb, jobban lehet vele játszani. Ennek ellenére még mindig úgy érzem, hogy ha lehetősége van rá, akkor szívesen passzolja le a porontyot, és valahogy még mindig nem fogadja el, hogy a gyerek miatt (vagy inkább révén) az ő élete is megváltozott, nemcsak az enyém, és nem az a természetes, ha ő továbbra is úgy él, ahogy csak akar...

Én talán már a fogantatás pillanatában anya lettem (vagy annak éreztem magam), de a szüléskor biztos azzá váltam. De Apa szerintem nem születik csak úgy, talán inkább "belenő" a szerepébe.

Nálatok ez hogy volt? Kellett trükközni, hogy bevonjátok a párotokat a gyerek körüli teendőkbe, vagy kikapta a kakis popsit a kezetekből, hogy akkor most ő teszi tisztába? Apák, Ti hogyan éltétek meg mindezt?

A bejegyzés trackback címe:

https://proba-babak.blog.hu/api/trackback/id/tr63937287

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ShylaD 2009.02.19. 09:49:19

Mintha az én férjemről írtál volna...dettó ugyanez...kivéve az uh-s dolgot...mert volt hogy csak ő nézte meg a gyereket alapból, nekem meg úgy kellett kérnem, hogy láthassam:)

Szerintem az ilyen pasik akkor válnak apává igazán, amikor mondjuk már tudnak focizni a kölökkel:)

T-eszter 2009.02.19. 11:11:53

Nálunk nagyon jó volt a kezdés, sőt Apuci volt a legbátrabb, ami a gyerek hajtogatását illeti. Simán pelenkázta, fürdette, etette ha kellett. Új és izgi, jöhet. Aztán most eltelt egy év és azt vettem észre, hogy minden feladat alapértelmezetten az enyém, de mindent megcsinál, amire kérem. Néha pedig olyan is van, hogy magától felajánlja a segítségét. Szóval egy szavam nem lehet, de azért azt hiányolom, hogy nincsen semmi olyan fix dolog, ami garantáltan az övé. Ami mindenképpen az ő feladata, amire gondolatot se kell vesztegessek, mert tudom, hogy megcsinálja magától. Ilyen nincs.
De Lányok, őszintén... nálunk ilyen a háztartásban sincs. És akkor a gyerekkel kapcsolatban miért lenne ez másképpen?

A magam részéről mindig egyértelműen elmondom, hogy mit várok Tőle és ehhez mit hol talál. Igyekszem nem elvárni a gondolatolvasást, pedig ez sokszor nehezemre esik :))

madz 2009.02.19. 12:13:07

nálunk is úgy van, hogy ha megkérem, megcsinálja, de kérnem kell.
én elfogadtam, hogy ő ilyen. ő pedig sokkal szívesebben részt vesz úgy a dolgokban, hogy nem kényszernek érzi, hanem egy kérés teljesítésének, amiért hálás az ember. gondolatolvasást elvárni szerintem sem jó ötlet.
cserébe neki sincsenek felém olyan elvárásai, hogy katonás rend legyen a lakásban, én pedig mindig a topon legyek.
mostanában már egyre nyilvánvalóbban kötődik hozzá is a fiunk, örül, ha hazajön, ha meglátja, ha együtt fürdenek, és egy csomó dolgot tanult már tőle. ezért én állandóan dicsérem a férjem, és mivel azt is látja, hogy a gyereknek is szüksége van rá, nem az én elvárásom, ezért már kezd neki belső késztetéssé válni a vele való foglalkozás.
biztos vannak olyan apukák, akik sokkal nagyobb részt vállalnak, de gyerekvállalás előtt szerintem már mindenki tisztában van vele, milyen a fickója, és mire vállalkozik, ha tőle lesz gyereke.
ja, uh-n egyszer volt, ha kértem volna, eljön többször is, de mivel láttam, hogy neki ez nem jó, nem kértem. szülésnél viszont ott volt és fantasztikusan helytállt, ez a kapcsolatunkban is meglátszik azóta és az önbizalmában is.

Fel-mary 2009.02.19. 12:34:19

Haha, gondolatolvasás - erről szerintem 2 nap után letettem. A enyém az a típus, akinek ha nem mondod meg ötször konkrétan, hogy mit akarok, akkor még véletlenül sem fog belegondolni, de pláne nem kezd el kombinálni, hogy akkor most vajon hogy is gondoltam, amit mondtam... :-) Ez persze nem baj...

Egyébként mostanában felmerült köztünk, hogy esetleg ő maradna itthon Gyeden a gyerkőccel, én pedig mennék vissza dolgozni... szerintem tök jó fejség, hogy a fent említett körülmények miatt semmi női-munka-férfi-munka sztereotípia nem merült fel benne, de azért őszintén szólva ódzkodom a döntéstől - épp azért, mert -bár a kismanó imádja az apját, de- a fent vázolt okokból sokkal jobban ragaszkodik hozzám. Apa nem tudja elaltatni, megnyugtatni, orrot szívni, lázat mérni, nem tudja, hol van az orvos (egyáltalán ki az orvos), mikor melyik vitamint kell adagolni, ésatöbbi. Persze, egy csomó minden tanulható, de engem szét vetne az ideg...

Csilla: azt azért nem hinném, hogy nálunk foci lesz, de Apa már vett a 11 hónapos Lánynak távirányítós autót (amitől a gyerek félt), illetve a következő beruházás egy dömper lesz, már ha lehet olyat még kapni, aminek billen a teteje és belefér egy gyerek...

madz 2009.02.19. 12:40:00

ja még valami: mindenképpen hagyni kell, hogy kialakuljon kettejük közt egy olyan kapcsolat, amit ők irányítanak, szóval nem kell mindig ugrásra készen állni mellettük és beleszólni. pl ha fél a távirányítós autótól, oldják meg valahogy ketten a helyzetet. vagy ha előreláthatóan valami bénázás készülődik, de nincs veszélyes helyzet, nem kell apa kezéből kikapkodni a gyereket.

bölcsésztanár 2009.02.19. 14:29:38

Nem lehet, hogy megvalósíthatatlan dolgokra vágytok? Én valahogy azt érzem, hogy vannak feladatok, amiket anya csinál, és vannak olyanok, amiket apa. Nem azt mondom, hogy anya mos-főz-takarít-gyerekezik, apa meg a pénzt keresi, azt annyi, de nem lehet elvárni egy férfitól, hogy anya is legyen meg apa is.
Az én uram nagyon jó apa lett, mert már érett volt rá. 40 éves volt, mikor hozzámentem, és addigra már nem önálló, bulizós életre vágyott, hanem családra.
Ettől függetlenül nem várom el tőle, hogy szoptatás után büfiztessen, bár mikor nagyon fáradt voltam, megtette jó sokszor. A fiunkat minden este ő fürdeti, mesél neki, elaltatja, míg én a kicsivel szórakozom. Viszont szüksége van saját mozgástérre és csak azt vállalja be a gyerekezős dolgokból, amiről úgy gondolja, fekszik neki. Nem akarom ráerőltetni a pelenkázást, mikor látom, hogy inkább magával foglalkozna este. De ha ő látja, hogy kivagyok, simán megcsinálja. És mér lázat is, szív orrot, tudja, hol az ügyeletes patika. De nem kérek tőle olyat, amit nem szívesen csinál.
Van egy mondás, miszerint ha hosszú házasságot akarsz, a férjed nagyon értsd meg és kicsit szeresd, a feleséged pedig nagyon szeresd és meg se próbáld megérteni. Hát valahogy így van az apasággal is szerintem, a kognitív oldaláról kell megközelíteni és nagyon dicsérni, ha sikerül valami.

Kifejezetten visszataszító is lehet ám az anya-típusú apa. Borzasztó emlékem, mikor egy nyaraláson etettem üveges bébiétellel a 10 hónapos lányomat (a faházban semmi komfort nem volt, még víz se), és egy aranyos apuka odajött, hogy "Szegény!" ????? Mondta, hogy mert ők a lányoknak mindig otthon főzött bioételeket adtak. Nagyon vissza kellett fognom magam, hogy ne szóljak be neki egy kedveset. Gyerekeire büszke, a család feladataiban osztozó apuka volt, de nagyon tenyérbemászó. Nem jutott eszembe róla, hogy férfi. Ne kívánjatok ilyet magatoknak!!!

És egyetértek madz-al abban, hogy hagyni kell erősödni az apa-gyerek kapcsolatot anélkül, hogy mindig beleszólnánk.

Próba-Bébi 2009.02.19. 21:39:47

Én úgy érzem, úgy tapasztalom, hogy senki sem kapja az élettől véletlenül azt a társat, akivel él. Kimondva és kimondatlanul is óriási hatással vagyunk egymásra, így aki kimondva és kimondatlanul sem bízik a párjában, az ne várjon csodát, és ne lepődjön meg, ha semmi sem úgy történik,a hogy elképzelte... De miért is el kellene a másiknak úgy viselkednie, ahogy azt mi elképzeltük? Ismeritek a mondásokat: Amilyen az adjon isten, olyan a fogadj isten és amit adsz, azt kapod, és ugyanarra ugyanazzal, másra mással lehet reagálni. Szóval, aki nagyon elégedetlen Lányok, én azt mondom, először saját maga körül nézzen szét és csak utána "hibáztassa" a másikat, és egyetlen pillanatig se gondolja azt, hogy a barátnőnek, szomszédnak, stb. könnyű, hiszen az ő Férje, Párja, Kedvese egy földre szállt angyal.
bt-vel maximálisan egyet értek. dicsérni, dicsérni, dicsérni. ez hihetetlenül jól működik, és ha mi adunk, nem győzünk majd kapni cserébe. és ne csak dicséretet adjunk, hanem szabad teret is abban, hogy a párunk hogyan élje meg az Apaságot, és engedjük meg a gondolatot, hogy ha az máshogyan van, mint ahogy mi gondoljuk, attól az még lehet jó. Neki is. A gyermekünknek is. És nekünk is.

fbg 2009.02.19. 22:39:04

Nem fogok csodákat mondani, de lehet, hogy Ti sohasem gondoltatok arra, hogyha valamit kényszerből kell csinálni, azt az ember nem teszi szívesen? Biztosan tudnék a friss anyukáknak olyan szituációt mondani, amit maguk szívből utáltak, a férjük meg - ha írna ide - nem értené, hogy mit nem értenek. A nők anyák lesznek és a kisdednek az első néhány hónapban rajtuk kívül másra nem nagyon van szüksége. Az az apa, aki úgy érzi, hogy szívesen segít a párjának, és pelenkáz, fürdet, éjszaka a szoptatások kivételével felkel a gyerkőchöz, nem fehér holló, de azért nem is a túlnyomó többség. Nem vagyunk egyformák, én például napi 4-6 óra alvással gond nélkül elvagyok, de ugyanezt nem várom el a páromtól, és azon sem csodálkozom, ha másnak több pihenésre van szüksége. És Lányok, azt se felejtsétek el, hogy apu minden reggel elmegy dolgozni, és ha elalszik a megbeszélésen, vagy foltos a nyakkendője, felemás a zoknija, az otthon lehet, hogy vicces, de a munkahelyeken általában nem díjazzák.
Tegyétek a szívetekre a kezeteket, Ti mindig minden feladatot ami a gyerekkel kapcsolatos, boldogan, teljes odaadással és sikerrel oldotok meg? Soha egyetlen "Na most meg miért ébredt fel, amikor hajnali fél kettő van?!"?
Apának lenni is meg kell tanulni, és ha a nyakunkba kapaszkodik a gyerekünk, higgyétek el, hogy az arra érzékenyeknek napról napra új csodák jönnek létre. Hiába 200 a vérnyomásom, a hazaérkezéstől a gyerekek elalvásáig ők vannak porondon, és akár cigánygyerekek is potyoghatnak az égből, az sem érdekel. És biztosan tudom, hogy nem vagyok ezzel egyedül, bár az is igaz hogy nem vagyok tinédzser-apuka.
Száz szónak is egy a vége, segítsetek a férjeteknek apának lenni, és ha megérzik az ízét, akkor csak arról kell majd gondoskodni, hogy mindig legyen lehetőségük megélni, hogy a családban ők a gyerekek apukái. :-) Az meg egy okos nőnek simán megy, ugye?

Fel-mary 2009.02.20. 09:20:31

Tegnap éjjel Apa kelt fel a síró gyerekhez, szó nélkül pattant ki az ágyból (igaz, hogy az éjjel ő volt ügyeletben), és sikeresen vissza is altatta a nem-tudom-miért-síró leányzót. Azt hiszem, megdicsértem, de ha mégsem, az biztos, hogy eszembe jutott, hogy meg kellene dicsérni :-)

Amúgy valószínűleg igazatok van, PB szerintem sincsenek véletlenek. Úgyhogy mostantól egy csomó pozitív megerősítést fog kapni, hátha azzal megjön az önbizalma és a kedve...

T-eszter 2009.02.20. 16:47:34

hát gondolom Fel-Mary sem telesírni akarta az étert, hogy jajj de rossz sora lenne. Ami engem illet én elégedett vagyok amúgy ezzel a leosztással, de... és itt reagálnék fbg bejegyzésére is. Olyan jó lenne, ha minket is kérnének néha. Vagyis nekem nem esik nehezemre kérni, dícsérni, bátorítani (naugyemegmondtamot nemkimondani) csak ami meg az anyai feladatokat illeti az mindig alap. Tenni kell, akár esik, akár fúj és nem azért mert megkértek rá és akkor na jó megteszem. Vagyis "kényszer". Mármint nem érzem annak, mert nem teher, de kényszer abból a szempontból, hogy mindegy éppen fáradt vagyok-e, vagy éhes vagy bármi. Apai oldalról meg ha éppen úgy alakul, akkor Anya úgyis megcsinálja. Nem vagyok egy nagy önkifejező, de remélem átmegy, amit mondani akarok.

Ti hogy segítetek? Férfi szemmel mi a segítség?

Fel-mary 2009.02.20. 19:23:44

@T-eszter: Na, vmi ilyesmit akartam mondani én is! Vagyis az, hogy én minden szombat este itthon fürdetem és altatom a gyereket, az a világ legtermészetesebb dolga. Így van, anya vagyok, már nem a bulizásról szól az életem! De miért nem természetes ez neki is? Miért van az, hogy 10 alkalomból 9-szer ő az, aki megy, és 1-szer én, de leginkább egyszer se? Hogy neki van a családon kívüli élete is, amit vígan él ezután is?
Nem sajnálom tőle, de bakker, egyszer nekem is lehetne hétvégém... és az már csak egy plusz figyelmesség lenne, ha kérnem sem kellene... (mert végül is ha elég erőszakosan és kitartóan kérem, akkor előbb-utóbb csak megcsinálja). Olyan lenne, mintha virágot kapnék, csak úgy, minden alkalom nélkül... :-)))

bölcsésztanár 2009.02.20. 20:39:49

Hát, az a helyzet, hogy az anyaság az önátadásról szól, 24 órában. És senki nem fog minket megdicsérni, hogy milyen ügyesen szoptattunk, milyen kreatívan oldottuk meg a "fél kézzel kaki letörlése a gyermek minden testrészéről" feladatot, senkitől nem fogunk plecsnit kapni azért, hogy utolsó erőnkkel összedobtunk egy háromfogásos vacsorát vagy elviseltük a gyerek-és felnőtthisztiket egyaránt.
És nem is hiszem, hogy külön kéne ezeket díjazni. Csak megszoktuk, hogy a teljesítményünket vagy pénzzel, vagy előléptetéssel, vagy újabb szuper feladatokkal honorálják. A gyereknevelés max. 20 év múlva "térül meg", mikor lehet majd látni, hogy embert faragtunk belőlük.
És hosszú távon az apák is részt fognak venni, de a kisgyerekezés - tisztelet a kivétellel - nem kifejezetten nekik való. Inkább csak kirándulni szeretnek a gyerekvilágba, aztán menekülnek vissza a felnőttek közé. Ezért nem haragudhatunk rájuk.
Ami meg a jogainkat illeti, én pl. kiharcoltam magamnak egy szabad estét és egy szabad, gyerekmentes délelőttöt a héten. Mert különben megőrülnék. Kellő meggyőzéssel szerintem el lehet érni, hogy anya is kapjon valamit.

fbg 2009.02.20. 23:50:34

Lehet, hogy egyedül maradok ezzel, de akkor meg pláne vállalom. Szóval Én meg szoktam kérni a páromat, hogy menjen el a barátnőivel vacsorázni, ha van kedve akkor akár bulizni is, és minden gond nélkül elvagyok a lányaimmal. Nem mondom, hogy van időm akár csak arra is gondolni közben, hogy esetleg Én is megvacsoráznék, viszont amikor azt hallom, hogy békésen szuszognak a lányaim, akkor azért kihúzom magam, és közben arra gondolok, hogy ez jó volt, de szerencse, hogy nem kell minden nap egyedül csinálnom.
Minden tiszteletem a gyerekeiket egyedül nevelő szülőké.
És ez megvolt az első gyerekünk kiskorától kezdve (pár hónapos), és nem szándékozom változtatni rajta, mivel kifejezetten jól érzem magam velük. Inkább az szokott a probléma lenni, hogy a párom szívesen szórakozna (színház, mozi, koncert) velem együtt, de akkor meg a nagyszülőket kell mozgósítani, és mivel - hála a magyar foglalkoztatási rendszernek - mindannyian aktív korban vannak még, ez nem annyira nagyon egyszerű feladat az ő alap terhelési szintjüket is figyelembe véve.
Akiket Én közelről ismerek, ott az apukákról senki meg nem mondaná, hogy akár csak egyetlen percet is képes a gyerekével együtt lenni az anyja nélkül, pláne nem teljes ellátást biztosítani, és mégis így van. És tudom, hogy amikor találkozunk, egy pillanat alatt leveszem még Én is - pedig empátia területén közelítek a nullához - hogy ők olyan apukák, akik a gyerekeikért élnek. Az is igaz, hogy magamat is beleértve 3 ilyen szülőről tudok, és mindenhol lányok vannak. Az pedig szerintem túl sok magyarázatot nem igényel, hogy az apák IMÁDJÁK a lányaikat.
Nem szaladnék bele olyan okfejtegetésbe, hogy a fiúgyermekben az apa esetleg riválist lát, akivel az anya kedvesebb az Ő (apa) kárára. Biztos vagyok benne, hogy nem egyedi probléma ez, lehet, hogy érdemes esetleg elbeszélgetni egy szakemberrel (pszichológus), mert mindenki hajlamos azt hinni egy bizonyos problémáról, hogy az kizárólag vele történik meg a világtörténelemben, közben meg persze ez nagyon nem így van.
bölcsésztanárnak meg csak igazat tudok abban adni, hogy igen, a gyerekvállalás - főleg az anyák esetében - 20 éves 24 órás szolgálatot jelent. Aki ezt nem tudja elfogadni, az ne vállaljon gyereket. Tessék megnézni a természeti népeket, ott a nők nem sípolnak, hogy a szoptatástól megereszkedett a mellük, vagy a gyakori szüléstől szélesebb lett a csípőjük. Sőt, a most divatos "ropi" csajokat ott semmibe veszik, hiszen a vak is látja, hogy nem képesek felnevelni a gyerekeket. És igen, nem csak a "maciorrú" cicivel rendelkező nők kívánatosak.
Az emancipációval megváltozott a nemek szerepe, de mindenki tegye a szívére a kezét, és gondolkodjon el rajta, hogy neki szimpatikus-e egy férfiasan törtető nő, vagy egy szolgalelkű (puhapöcsű) férfi?
Mindenkinek nagyon ajánlom A szépség szimfóniája című kötet tanulmányozását.

T-eszter 2009.02.21. 08:20:11

Maciorrú cici :)) ez mekkora

Nos nekem az a véleményem, hogy attól még, hogy az ember tudván tudta (és nem bánta), hogy napi 24 órára kell berendezkedjen, attól még szíve joga időnként "kipukkadni". Ettől nem lesz rossz anya, sőt. Nekem mindig gyanúsak voltak a folytonmosoly anyák.
A természeti népek... és honnan is tudjuk, hogy nem panaszkodnak? Biztosra venném, hogy ott is megvan a határok feszegetése, csak ott más a téma. Mellesleg attól, hogy valaki 24 órában a gyerekével van, az nem jelenti azt, hogy aktívan foglalkozik is vele. Márpedig mi, "természettávoli" anyukák szerintem azt csináljuk. 20 évre előre gondolva próbáljuk a lehető legjobbat nyújtani nekik, igaz nem is kell egy deszkához pólyázva tartanunk és ragadozók elől fára akasztanunk őket, hogy tudjunk kapálni a krumpliföldön.

Szeretném mindazonáltal magamat is korrigálni, hiszen nekem is van (párom által szorgalmazott) szabad estém - igaz mostanában olyankor nagyifelügyelettel, mert Apuci dolgozik - és ha akarok, mehetek bulizni is.

Továbbá éppen tegnap vezettünk be egy új rendszert. Mivel kölyök remekül bírja a távollétünket, így a péntek este a mienk, minden körülmények között. Így, hogy a nagyi fixen számít (jó előre) erre az estére, neki is jobb, és mi is tervezhetünk nyugodtan. És hogy mit csinálunk? Ami tetszik, a lényeg hogy egyik héten Apa választ, a másikon meg én programot.
(tegnap moziban Valkűr - jó választás volt sztem)

bölcsésztanár 2009.02.21. 20:23:36

Most felmerült bennem egy kérdés.
Sokáig nálunk is úgy volt, hogy nagyihoz megy a gyerek, mi meg ketten buli. A lányom születése után ez viszont megváltozott, mert két gyerkőcöt anyukám nem vállal be, nem bírják az idegei, most meg még beteg is, úgyhogy nulla a tűrőképessége. A többi családtagunk csak nappalra mozgósítható vagy szintén egy fő a befogadóképesség.
Az uram kezdte pedzegetni, hogy kéne bébisintért keresni, aki képes bármikor beugrani, ha mindketten el szeretnénk menni akár együtt, akár külön.
Eddig nagyon ódzkodtam a dologtól, mert nem akartam vadidegenre hagyni a gyerekem. Viszont láttam tavaly a játszón egy nagyon jófej anyukát, aki négy egykorú gyerekkel jött, és kiderült, hogy bébiszitter. Beszélgettünk kicsit, és most visszapörgetve az eseményeket, benne pl. megbíznék. De még mindig nem jutottam el odáig, hogy felkeressem, mert valami belső hang visszatart, de nem tudom, mi és miért.
Ti hogy vagytok ezzel a bébiszitter-kérdéssel?

T-eszter 2009.02.21. 21:03:30

Az én nagynéném történetesen bébiszitter. 50 évesen képezte át magát, de szerintem erre született. Miatta én már nem ódzkodom a gondolattól, de olyan lehet ez - csak nagyobb téttel - mint amikor valaki rászánja magát, hogy takarítónőt enged be a házába.
Ha gondolod szívesen megadom az elérhetőségét, és neki nyugodtan feltehetsz kérdéseket. Például arról, hogy szerinte mi alapján tudod Te megszűrni, hogy ki is lenne jó Nektek. Vagy úgy általában, hogy is működik ez Mo-on

bölcsésztanár 2009.02.22. 19:55:42

Köszi!
Küldd el légyszi az emilemre, ha még megvan; ha nincs, írok egyet nektek.

Cobold 2009.02.22. 22:20:02

Nálunk nekem is bele kellett nőni az anyaszerepbe, nem váltam azzá attól, hogy várandós lettem, és szültem. Ezzel együtt, első perctől kezdve, mikor otthon voltunk, elvártam, hogy ő is vegye kézbe, és így, ahogy én anyává, ő apává vált, hamar.
De vizsgálatokra, sose cipeltem. Számomra nem lett volna értelme.


süti beállítások módosítása