Barátnőm ajánlotta pár éve ezt a magazint, amikor arról beszélgettünk, hogy kevés a tartalmas újság, ami 30-on túl is kínál érdekes olvasnivalót. 20-as éveimben a Cosmopolitant és a Joy-t olvastam, de hamar rá kellett jöjjek, sose leszek "cosmopolita" vagy igazi "joy lány", mert az újság alapján akkor üres lennék, mint a pénztárcám hó végén. Szívesen veszem kezembe a Nők Lapját is, de úgy éreztem, vár még rám valami...

Butaság, tudom, de először kis távolságtartással gondolkodtam el azon, megvegyek-e egy Évát... Méghozzá azért, mert a név egy magánéleti fiaskómra emlékeztet. Aztán úgy döntöttem, próbálok felnőtt nő módjára viselkedni, és elegánsan túllépni ezen a (lássuk be) nevetséges problémán, és végül hazahoztam a saját Évámat.

Magamnak sem mertem bevallani először, hogy azonnal jó barátnők lettünk, sőt oda jutottam, amit eddig csak filmekben láttam, hogy alig vártam a hó végét, hogy végre megvehessem a következő számot. Férjem, látva a lelkesedésemet, javasolta már többször is, hogy fizessünk rá elő, de én úgy imádom Évát magam hazahozni, hogy lekerült a terítékről az ötlet (pedig megérné egyébként, mert előfizetőknek a 695 Ft-os magazin csak 400 Ft-ba kerül).

Pócsik Anita a főszerkesztő, aki anno még a Cosmopolitan-nél töltött be hasonló feladatot, és akkor nem állt túl közel a szívemhez a kicsit sznob, nekem túl "városi" stílusa. Ma sem kedvelem sokkal jobban, de valamit tudhat, ha ilyen nagyszerű a lap hónapról hónapra. Egy újság csapatmunkában készül, de többet számít a főszerkesztő személye, mint gondolnánk. Egy másik magazint már pont egy ilyen váltás miatt nem olvasok, mert a régi főszerkesztővel az izgalmas, eredeti cikkek, írások is eltűntek a lapból.

Lassan rátérek a lényegre is, csak győzzétek kivárni. ;) Tulajdonképpen egyetlen mondatban össze tudom foglalni, miért a szívem csücske: hús-vér emberek írják a cikkeket, készítik a riportokat hús-vér emberekről, hús-vér embereknek. Nem külföldi lapokból ollóznak össze bulvár híreket, nem futok bele olyan írásokba, amit nemrég máshol láttam szinte szóról szóra ugyanúgy, és mindig megtalálom az írásokban saját magam.

Imádom, hogy a ruhákat, cipőket, kiegészítőket nem modellek, hanem hétköznapi emberek mutatják be (egyszer egy ismerősömet is felfedezni véltem a "modellek" között), akik hol alacsonyak, hol ducik, hol ikrek, hol házaspárok. Imádom benne a sorozatokat: amikor egy kétgyermekes apuka ír viccesen a hétköznapjaikról, amikor egy leukémiás férj fársának szívszorító naplójába tekinthetünk bele, vagy amikor alig bírom ki, hogy ne lapozzak a végére, ahogy olyan hangulatos gyerekfotó szerepel mindig, amit egy olvasó küldött be kis történettel együtt. Ajánlanak benne luxuscikkeket (de "csepp luxus" címszóval, nem pedig azt éreztetve, hogy csak ez a tuti), forintos szépségeket, és sose hagynám ki a hosszú, tartalmas interjúkat (nemrég Bartos Erikával, most Orsós Lászlóval). Van persze kulturális ajánló, ismert ember kedvenc könyveinek bemutatása és különleges, finom receptek lefűzhető sorozata is ötletes bevásárlólistával fűszerezve.

Nincsenek bulvárhírek, rossz minőségű lesifotók vagy celeboldalak. Ezek nincsenek, így hiányérzetem sincs, mert olyasmit kapok a magazintól, ami ritkaság számba megy egy több gyerekes családanya életében. Legalább 1 óra felüdülést, feltöltődést, kikapcsolódást, szárnyalást. Ráadásul még féltékny sem vagyok, hogy a Férjem is szereti Évát...