Próbababák

Sokáig halogattam ezt a bejegyzést, pedig már Karácsonykor érett, sőt túlérett az élmény. De ma kiderült, jól tettem. Nem a játék vacak, csak a korosztályt lőtték be rajta tévesen, kilenc hónapos kortól ajánlják ugyanis.

Ezt az illusztris méretű játékot kaptuk, még Karácsony előtt és a hatalmas dobozát nézegetve már nagyon vártam, hogy Karácsony legyen, hogy végre kipróbálhassam láthassam, ahogy a fiam kipróbálja, sőt, élvezettel veti bele magát a játékba. Mivel a karácsonyi játékdömping miatt csak pár naponta bontottunk fel egyet-egyet, így még mindig tűkön ülhettem. A doboza szerint azt gondoltam, hogy ez valami olyanhiperinteraktív izé, ami zenél, ha labdát dobnak bele, majd kiköpi, vagy mittomén.

Eljött a nagy nap, összeszereltük, kamerát ragadtunk - a nagy pillanatot megörökítendő az ajándékozók büszkeségére - és bekapcsoltuk. Nos a labdákat köpi, az tuti, nagy dérrel durral, zenélve, fújtatva. Apuci élvezte, anyuci videózott, kiskirályfi egy darabig nézte, majd lebiggyedt a szája és hihetetlenül ordítani kezdett... félt, nem kicsit. Soha semmitől nem láttam még így betojni.

Mivel mind a mai napig ez a helyzet, így készültem lehúzni a cuccot a blogon. Próbáltam összebarátkoztatni vele, nem túl nagy sikerrel. Ha másra nem is, gyerekelrekkentőnek jó volt. Ha nem akartam, hogy mondjuk bemenjen a hálóba, akkor oratettem a monstrumot a szoba ajtajába és ő messze elkerülte még a környékét is. Na gondoltam, itt nem lesz barátság, a szekrény mélyére zártam.

Aztán ma, amikor PB Nagyobbja és Kisebbje már minden játékot letesztelt nálunk, gondoltam előveszem, mit kezdenek vele.

Frenetikus, leírhatatlan, szó szerint visítós siker. A környéken biztos azt gondolták, hogy szőrmebizniszbe vágtunk bele és éppen egy raklapnyi kismacskát nyúzunk meg élve, mert a két lány szirénázva adott hangot gyönyörének. Egyszerűen imádták, lelkesen hordták bele a szana-széjjel dobálódó labdákat és egymás kezéből kikapkodva etették vele a szörnyet úgy egy órán keresztül.

Mit csinált ezalatt a mi kis hőscincérünk? Eleinte csak nézett, majd lassan, bátran egyre közelebb merészkedett és a végén ő is kezébe vett egy labdát...

Szép lenne, ha itt lenne a vége. Este, magányosan már megint messziről elkerülte a dolgot, ha nem is sírja el magát tőle. Kell a nagylányok jelenléte, akik élő bizonyítékok arra, hogy a szörny nem harap, sőt visongatnivakóan szórakoztató.