bedinának volt "szerencséje" színházban látni és hallani a Macskafogót. íme egy részletes beszámoló az elmaradt katarzisról:

Mindenki, aki egy kicsit is magyarnak tartja magát, és rajong a rajzfilmekért,csont nélkül válaszol az alábbi kérdésemre, hogy: "Mi a jelszó, ha be akarsz lépni az Intermause-ba?" Mert azonnal rávágja:
"Hiszen ez a Macskafogó!!! Egy aprócska kalapocska, benne csacska macska mocska!" És még ezernyi idézet, amit mindenki kívülről fúj, és egymás szavába vágva idézzük a mókás jeleneteket, énekeljük a dalokat. És ez így van jól, hiszen elmondhatjuk, mi egy csodás filmtörténeti klasszikuson nőttünk föl, köszönet érte Nepp Józsefnek és Ternovszky Bélának!!!

Nagylányom, amikor még kicsi volt, nem tudott mást nézni, csak a ronggyá használt, ma már ódivatúnak titulált VHS kazettán a lelkes szülők kedvencét. Mivel kívülről fújta a történetet, egyszer igen kínos helyzetbe hozott minket: Bánkon beültünk a hely legkeresettebb fogadójába ebédelni. A földből alig kilátszó cserfes leány a szomszéd asztalnál szintén etetőszékben csücsülő kisfiúra tekintett, majd bájosan elmosolyodott, és nekiszegezte a kérdést: " - Mit csinálsz, Te állat?" Az étteremben megfagyott a levegő, és én nyakig vörösödve kértem elnézést a szomszéd asztalnál ülőktől, akikről a hüledező arcukat nézve kiderült, nem voltak olyan Macskafogó-fanok, mint mi. Sőt, szerintem még nem is látták! Hiába magyaráztam, a gyermek csak egy filmből idézett, ebből már nem jöttünk ki jól... csak az étteremből, de sietve ám! Azóta a film digitálisan feljavított változatban immár DVD-n is elfoglalta az őt megillető helyet a polcunkon, várja a trónörököst, hogy Ő is profin kiképezze magát belőle.

És most a csapás: iskolai szervezésben vasárnap délutáni matiné előadás a Pesti Magyar Színházban. Macskafogó, Szikora Róbert zenei hozzájárulásával. És mint minden naiv magyar, aki rajong a történetért, úgy véltük, nem maradhatunk le róla... Bár ne így döntöttünk volna... A színházban teltház, minden korosztály képviselte magát. Kisgyermekeket szülők, diákokat tanárok kísértek műélvezni, és a sort tarkította a sok hihetetlenül jól karbantartott nagymamakorú hölgy is kezükben a színházbérlettel!
Ekkor még nem gyanakodtunk. Még emlékszem tinikorom zenéire (lehet is azt elfelejteni?) amiben nagy szerep jutott a kultikus Hungáriának, és szétválása után az utódzenekaroknak is. Szerettem az R-GO-t, Szikora Robi slágert slágerre halmozott, ezért a zenét izgatottan vártam.

Amikor a függöny felgördült, a színpadot betöltötte a zene és egy sereg egérjelmezbe öltözött táncos. Amikor azonban feltűntek a főszereplők, már kezdtem nagyokat nézni! A karakterek, amiket megszoktunk, igencsak mások lettek ebben a feldolgozásban. Az Intermause főnöke egy félkarú, depressziós pasi, aki alkalmatlan a cég vezetésére, Edlington pedig agresszívan nyomul, de ellenségesen felbújt minden munkatársat. A díszlet egyszerű, cserében igénytelen, a jelmezek jellegtelenek. Szürkék... Grabowsky egy alkoholista bárzenész, lezüllött figura, aki csak hosszas győzködés után volt hajlandó összeszedni magát. Mr. Tájfelt Csengeri Attila alakítja, és valljuk be, az Operaház fantomjában, mint a Fantom, sokszorosan és alaposan felülmúlja a Macskafogóbeli jelenlétét, habár hitelesen tud nyávogni. Safranek hozza a formáját, esetlen csetlő-botló figura, egészen megkedveltem.

Az igazi áttörést a négy gengszter figurája hozta, ahol is Cookie bámulatosan alakítva a darabot egyedül elvitte a vállán!!!! Ami igazán zavart, hogy a gyermekközönséget abszolúte figyelmen kívül hagyva, csak úgy záporoztak a "-kuss!" és "-shut up!" felkiáltások a szájukból! Gattóról a végén kiderült, hogy NŐ... A két gyermekszereplő olyan hamisan énekelt, hogy a zenei általánosba járó gyermekeink hangosan feljajdultak az iszonyattól. A darab csúcspontja a második felvonás közepén felhangzó rap szám volt, amikor is Grabowsky és Tájfel küzdelmét a zene eme érdekes formájában tálalták elénk, és bevallom, az iszonyattól vinnyogva röhögtem.... Sírni nem mertem, pedig szerettem volna....

Ami a Macskafogóban, mint a magyar animáció egyik fellegvárában tökéletes, azt szó szerint átmentették a színházi feldolgozásba. Gondolok a mindenki által ismert idézetekre, a szereplők karakterére. De itt meg is áll a hasonlóság! A zene tűrhető, bár egyetlen dallamfoszlányt sem tudnék felidézni a színházi szórólap szerint "slágergyanús" dallamokból! A történet hellyel-közzel követi az eredeti történetet, de alaposan átdolgozták, ami egyáltalán nem vált előnyére. Sőt, unalmas és ripacskodó a jelenetek tömkelege, a színészek bohócot csináltak magukból miközben próbálták fenntartani a figyelmünket. A legszebb szerelmes duett közben a női főszereplő mikroportja bedöglött, ezért érdekes tartásban egy hintában lengve énekelt bele Grabowsky mikrofonjába, hogy legalább halljuk. Szerencsére a kellékesek kisegítették a következő dalra egy kézi mikrofonnal, így sikerült megmenteni a méltóságát. Egyedül a naiv öt- hat évesek élvezték ezt a primitív, Jetix jellegű mesét, de csak azért, mert nem volt összehasonlítási alapjuk. Remélem, a szüleik időben orvosolják ez a hiányosságot. Szükséges....

Tömören szólva: a darab egy katasztrófa, kigúnyolása mindennek, amit mi egy zenés darabtól elvárnánk. Pocsék a rendezés, a díszlet silány, a szerepek, szövegek erőltetettek, a zene felejthető... Sajnálom, hogy látnom kellett. Csalódásom nem ismer határokat, én szégyellem magam a rendezők, forgatókönyvírók, és dramaturg helyett, akik színpadra vitték ezt a katasztrófát!!! Jobban jártak volna, és valószínűleg sikeresebbek is, ha ezt a kultikus történetet egy az egyben átviszik színpadra, megőrzik a nagyszerűségét, báját, kedvességét. Azt ajánlom, senki se nézze meg, ellenben az eredetit minden korosztálynak javaslom, hiszen alapmű, minden polcon ott lenne a helye, mert magyar, mert a miénk és mert JÓ!