A kisebbik Lányom profin motorozott a Nagyobbiktól megörökölt rózsaszín kis műanyag motoron. Még nem járt. Egyáltalán. Viszont tudott tolatni, két kerékre kikapva a járgányt könnyűszerrel irányt váltani, páros lábbal olyan gyorsan hajtani magát a teraszon, hogy a szél levitte a fejéről a sapkát. Járni nem akart. Maximum, ha fogtuk a kezét, de ha galád mód csak az egyikért nyúltunk, addig nem indult el, amíg a másikat is meg nem fogtuk. Teltek a hetek, elmúlt 11 hónapos, 1 éves, 13 hónapos. Nem járt egyedül. A házban viszont motorral közlekedett, ami lássuk be, érthető, hiszen négykézláb pont négyszer annyi időbe tellett volna eljutni a Lego háztól a tűzhelyig, ahol rendszerint én tüsténkedtem.

Már nem tudom, mikor fogyott el a türelmem, de végül anélkül, hogy a családi kupaktanács összegyűlt volna, elzártam a kismotort. Volt sírás, értetlen körülnézés, kutatás. Aztán beletörődés. Aztán jött a járás (még nem tökéletes, de csak nem marad így ;)) és aztán persze a motor is. Szóval, motor kell. Nekünk legjobban az elöl egy, hátul két kerekes verzió jött be. A Nagyobbik az első, fent említett rózsaszín darabot a bölcsijéből örökölte meg (bezárták ugyanis, sajnos). Hajtotta 1 évig, hajtotta 2 évig, hajtotta 3 évig. Egyszer csak azt vettük észre, hogy már kikopik a térdén a gatya, mert a motor kicsi maradt, Ő pedig stikában megnőtt. Hiába kapott szép biciklit barátnőm fiától, sehogy se tudtuk leimádkozni a mini járgányról.

Apa keményen kitartott amellett, hogy egy ekkora lánynak már nem motoroznia kell, hanem bringázni. Az ekkora Lány pedig kitartott amellett, hogy a térdével hajtja a motort, ha édesapja összes maradék haja szála együtemben hullik is ki. Úgyhogy Apa haját féltve, és az ekkora Lány boldogságát szem előtt tartva Anya addig rágta Édesapa fülét, amíg gyereknap táján nem állított haza egy gyönyörű, hatalmas, piros műanyag motorral. Volt nagy visongatás! Nagy azért, mert örült az új szerzeménynek, Kicsi pedig azért, mert megkaphatta végre a rózsaszín csodát, amire kábé már 3 hónaposan szemet vetett. És itt kezdődött el az ominózus profi motorozás a járás helyett…

Gyerekmotorról nem lehet úgy beszélni, hogy ne hoznánk szóba a cipőorrokat. Ezek ugyanis nem törődnek azzal, hogy a gazdájuk édesanyja vagy édesapja olykor 10.000 Ft-ot is kiadott érte, egyetlen motorozás alatt képesek úgy eltűnni a cipőről, mintha ott sem lettek volna. Hiába vettem holdjárónak is beváló, legalább 3 cm-es gumicsíkkal ellátott tornacipőt, Ő és a gumicsík pillanatok alatt elváltak egymástól. Régen örültem úgy ajándéknak, mint amikor barátnőmék olyan strapabíró cipővédővel lepték meg a Nagyobbik vad motorost, aminek 3-4 kilométer hajtás meg sem kottyan. Mindenkinek ajánlom, a Brendonban lehet kapni, a miénk legalábbis onnan származik. Amióta megkaptuk, feloldottuk az állandó sebességkorlátozást a teraszon, sőt már a közértbe is motorral járunk, mind a két motoros Ördögfiókával.