Bartos Erika Anna, Peti, Gergő könyvei a kedvenceim. Nemcsak azért, mert hétköznapi, kedves családi történetei mellé vidám rajzok tartoznak, hanem mert a meglévő 6 kötet az egyetlen, aki ki tudja ütni a nyeregből Tom&Jerry-t. Ez ugyanis a nagyobbik Lányom mindent felülíró kedvence. Az az igazság, én nem örülök Neki, hogy ezt a nagyon hangos és Számára szerintem sokszor értelmezhetetlen mesét nézi, de Férjemben (aki először tette be a sorozatot a DVD-lejátszóba) olyan szövetségesre lelt a Tom&Jerry nézésben, amivel még egy nagy adag gesztenyepüré sem tud versenyre kelni hívogatóan púposodó tejszínhabbal a tetején. Vagyis nem tudott ez idáig.

Amióta ugyanis szépen lassan, kötetenként „beszivárogtak” hozzánk a 3 testvér történetei, gyúlt némi fény az alagút végén, és egy-egy Anna, Peti, Gergő mesével és némi izommunkával elérhetem, hogy a Lányom ne süvöltsön a szomszéd utcában is hallhatóan, ha ki merem kapcsolni a TV-t. A titok nyitja a történetekben rejlik. Semmi különös és pont ettől nagyszerű, pont ettől működik mindenkinél (már persze, azokra gondolok, akiket ismerek és hasonlóan fanatikus rajongókká váltak seperc alatt). A mesék egy 3 gyerekes család életét mutatják be úgy, ahogy javarészt nálunk is zajlanak a mindennapok. Reggeli sietős készülődés, az egész családon végigsöprő nátha, vidám kirándulások, első szavak és csapatmunkában készülő hóember. Nemcsak azért szeretem ezeket a történeteket, mert a saját családunkra ismerek benne (lám-lám, nemcsak a mi reggeleink észveszejtően rohanósak és nemcsak én borulok ki néha egy nehéz nap végén), hanem mert remek ötleteket meríthetek például annak kapcsán, hová menjünk el kirándulni, mi legyen a vacsora vagy épp milyen saját készítésű ajándékkal lephetném meg a szívem csücskében lakó kis ördögfióka gyerekeimet. Lányom kedvence a Megmondalak! Kötet, amit én először némi aggállyal nyitottam ki. Ebben a kötetben ugyanis csupa olyan történet szerepel, ami a testvérek közötti, hétköznapi konfliktusokat mutatja be, és természetesen oldja fel egy-egy huszáros vágással. Izgultam, hogy az addig jól neveltnek hitt Lányom majd Gergőhöz hasonlóan toppantani fog és durcás arcot vág, ha valami nem úgy történik, ahogy azt elképzelte, vagy épp árulkodni kezd, ha a Kishúga lenyelt néhány pár Barbie-cipőt. És képzeljétek, nem így történt! Attól lett az én favoritom is a Megmondalak!, hogy láttam, hogy az én egyébként szófogadó Lányomnak mekkora örömet okoz átélni ezeket a konfliktushelyzeteket újra, meg újra és mennyi, nap közben felgyülemlett szorongástól szabadul meg, amikor a történetbeli Anya mindent elsimít úgy, hogy a gyerekek is jól érzik magukat. Persze, nem mondom, hogy néha nem érzem úgy, kicsit idealizáltak a történetek, de ha jobban belegondolok, mi magunk is megpróbáljuk sokszor szebbnek mutatni a világot annál, mint amilyen valójában. Imádom még, hogy a tartalomjegyzékben az összes történetet mellett ott szerepel a kezdőoldal képe, így a Lányom könnyedén választja ki minden este azt az 5 (!!!) mesét, amit hozzám bújva szeretne végighallgatni. Mint minden emberek által készített dologban, természetesen itt is becsúsznak hibák, de ahogy a Lányomnak tanítom, ezeknek is a jó oldalát nézzük. Nevezetesen néha előfordul, hogy Gergő anélkül visel másik ruhát, hogy a történet átöltözésről tenne említést, vagy épp a szövegben 5 róka szerepel, de a képen már csak négyen árválkodnak. Az én szemfüles csemetém ezeket az apró kis hibákat mind-mind észreveszi, és büszkén fogadja a dicséreteimet újra, meg újra. Szereti, hogy a meséket nemcsak hallgatni lehet, hanem néha egy kis feladatot is elrejtett benne a szerzőnéni. És ami Tom&Jerry-t illeti, már nem vagyok dühös, ha a Férjem ölébe ülteti a Lányunkat és elkezdik nézni a karmesteres részt, amit mindennél jobban imádnak. Az a nagy helyzet, hogy soha semmin nem nevet olyan jóízűen ez az édes kis tündérem, mint amikor Jerry bűbájos mosoly közepette csapja Tom ujjaira a zongorabillentyűk tetejét, aki szívesebben lakna abban a pillanatban inkább a Holdon, ahol se zongora, se egér. Ha pedig úgy érzem az 5. rész végén, hogy itt lenne az ideje felállni a TV elől, nem kell mást tennem, mint megkérdezni a Lányomat, hogy a kék, a piros vagy a sárga könyvből választana ki szívesebben három mesét…