Arra gondoltunk, hogy időről-időre közzéteszünk olyan, máshol megjelent cikkeket, írásokat, amik Benneteket is érdekelhetnek. Íme az első tegnapról, a Nők Lapja Cafe oldaláról származik:

Árven hét hónapos. Csupán három hétig viselt pelenkát, amíg a császármetszésből teljesen felépült az édesanyja. Azóta nem. Pelus helyett bodyt hord, és úgynevezett ázsiai bilit használ, amely szűkebb és hosszúkásabb hagyományos társainál.
Afrika, Ázsia és Dél-Amerika nagy részén 15-20 hónapos korban a gyerekek többsége szobatiszta úgy, hogy közülük sokan soha nem is viseltek pelenkát. Tegyük hozzá: sokszor semmilyen más ruhadarabot sem viselnek, ha az adott éghajlati viszonyok között erre nincs szükség.

 Az újszülött állandó, szoros testkontaktusban van édesanyjával, aki nagyon hamar megtanulja felismerni a baba viselkedéséből, mikor kell ürítenie, és ilyenkor megfelelő testtartásban eltartja magától, miközben jellegzetes hangot ad. Sőt, a kelet-afrikai digók az egy év körüli, már járni tudó kisgyermektől azt is elvárják, hogy a lakóhelyiségen kívül, általában a szabadban végezze a dolgát.

Árven azonban nem Kelet-Afrikában él, hanem Budapesten, szülei pedig fiatal magyar egyetemisták. Éppen ezért a kislányt sokan csodabogárnak tartják, a szüleit pedig minimum megbámulják, rosszabb esetben meg is szólják.
„Négy napig az édesanyámnak sem mertem elmesélni, hogy nem adok pelust a lányomra – kezd a mesélésbe T. Brigitta, Árven édesanyja. – A terhességem alatt kerestem az alternatív lehetőségeket, mert nagyon ódzkodtam az eldobható pelenkától. Nem csupán a környezetszennyezés miatt, hanem azért is, mert a pelenkában található nedvszívó anyagoktól szerettem volna távol tartani a lányomat. Így bukkantam az EC-re, amelynek elsősorban angol nyelvű szakirodalma van, de szerencsére már Magyarországon is van egy maroknyi lelkes csapat, akik a másfajta higiénés szoktatás hívei. Persze a saját szememmel is meg akartam győződni arról, hogy működik a dolog. De tényleg működik! Azzal kezdtem, hogy reggel ébredés után levetkőztettem, a hátát a mellkasomnak támasztva a bili fölé tartottam, és »pssss« hanggal biztattam. Ezt nagyon hamar siker koronázta. Utána pár napig csak azt figyeltem, mikor pisil, mikor kakil, mivel jelzi mindezt, és így szép lassan kialakult a saját ritmusunk. Most ott tartunk, hogy mindig bilibe kakil, nedves balesetek pedig csak akkor történnek, ha nem figyelek rá eléggé.”

A nomád kultúrák tapasztalataiból az következik, hogy az embergyerek egyéves kora körül biológiailag már érett lehet az akaratlagos vizelet- és a székletszabályozásra, ha születésétől kezdve tisztában van az ezzel járó testi folyamatokkal. Más kérdés, hogy az úgynevezett nyugati világban rengeteg egyéb készséggel is rendelkeznie kell, míg szobatisztának nevezhetjük (vetkőzés, öltözés, vécépapír-használat, kézmosás stb.). A természeti népek gyakorlati tapasztalatai alapján, a nyugati kultúra sajátságait figyelembe véve alakult ki az EC (Elimination Communication – ürítéskommunikáció) módszere, melynek legismertebb népszerűsítője a kanadai Ingrid Bauer.
Az itthon pisiltetés vagy pelenkátlanság néven ismert módszernek nem célja, bár általában következménye a viszonylag korai szobatisztaság. Alapja az ürítés kontrolljának veleszületett képessége, ami a többi hasonló korai reflexhez (búvár-, fogó-, lépőreflex stb.) hasonlóan kb. hat hónapos korra magától teljesen megszűnik. Gondos odafigyeléssel és a kezdeti időkben belefektetett jelentős energiákkal azonban ez a képesség tovább is fenntartható, irányítható és tudatosítható. Persze hosszú ideig így sem képes visszatartani a vizeletét a baba, de a megfelelő körülmények megteremtését megtanulja kivárni.

A módszer nevében rejlő kommunikáció alapja éppen az, hogy a szülő a lehető leggyorsabban reagál, amikor a gyerek jelzi a szükségét, a gyerek pedig a szülő jelzéseiből, a testtartásból és a hangadásból (vagy egyéb jelzésből: fújásból, kézjelből stb.) tudja meg, mikor engedheti el záróizmait. A jelzéseken kívül megfigyelik a baba személyes ritmusát (alvás, evés után stb.) is, illetve akinek úgy kényelmesebb, rendszeres időközönként felkínálja a lehetőséget, a baba jelzéseitől függetlenül. Éjszaka pedig, ha a kicsi felébred, nemcsak megszoptatják, hanem meg is pisiltetik, így viszonylag ritkán történik baleset. Az EC-s gyerekek általában 15–20 hónapos koruk között a hagyományos értelemben is szobatisztákká válnak.

A pelenkátlanság előnyei:
– olcsó,
– környezetkímélő,
– bőrbarát,
– erősíti a szülő-gyermek közötti bizalmat.
A pelenkátlanság hátrányai:
– kezdetben nagyon időigényes,
– fokozott(abb) odafigyelést igényel,
– utazás, közlekedés közben nehézkes,
– számolni kell a környezet értetlenségével.

„Nem a bili körül forog a család élete, a párommal mindketten egyetemre járunk még, így a gyerek és a háztartás mellett sokat tanulunk – folytatja Brigi. – Nem hiszem, hogy ha nagyon körülményes lenne, csinálnánk, vagy ha bepisilne éjszaka, akkor mosnék minden reggel. De így tényleg nem nagy ördöngösség. Velünk alszik, igény szerint szoptatom, sokat hordozom. Ezek mellett simán »elfér« a pisiltetés. Átlagosan harminc-negyven percenként biliztetem, és vetkőzéssel-öltözéssel sem tart tovább az egész pár percnél. Hordozás közben sokkal tovább bírja, ezért nem gond az sem, ha megyünk valahova. Állítólag ilyenkor úgy működik az anyagcseréje, mintha aludna. A pelusozás, illetve a hároméves kor körüli szobatisztaságra szoktatás sokkal több nehézséggel járna szerintem. De az például nagyon zavar, hogy ha nyilvános helyen (például egy áruházi pelenkázóban) pisil-kakil, akkor mindenki összeszalad, hogy milyen kis ügyes!!! Pedig ez nem úgy van, hogy az enyém tudja, a tied meg nem. Ha csinálod, működik, ha nem csinálod, akkor nem. Ki kell próbálni! Akiket ismerek, és kipróbálták, mindenki nagyon lelkes lett. Persze nem csinálja mindenki egyformán: van, aki éjszakára (textil)pelenkát ad a gyerekére, van, aki utazáshoz is, vagy akkor, ha idegenre bízza. Ez a lényegen nem sokat változtat, talán picit később lesznek szobatiszták, akik ismerik a pelenkát, mint akik nem is találkoztak vele. Én személy szerint nagyon örülök, hogy bele mertem vágni, és a következő gyerekemet is így szeretném szoktatni. Hihetetlen látni nap mint nap, mennyire természetesen működik az egész, és nagyon jó érzés, hogy ebben is segíthetem őt.
Úgy érzem, nagyon egy hullámhosszon vagyunk, tuti, hogy az EC-nek is köze van ehhez.”