Próbababák

Elköltöztünk! Új címünk: http://proba-babak.freeblog.hu/

Utolsó kommentek

Címkék

Címkefelhő

Nenedent baby

2009.01.07. 09:00 - T-eszter

Címkék: etetés egészségügy imádjuk korosztály 6 hónapos kortól

Ismét egy téma, ami napjainkban igen felkapott és a csapból is ez folyik. Legalábbis a babafürdetőszobák csapjából. Kapunk itt is sok-sok parakeltőt és lelki szemeink előtt már ott lebeg egy(vagy több)szem gyermekünk látványa, amint szuvas fogacskákkal vigyorog a világba. Pedig már az étkezésnél belénkverték, hogy cukrot, édességet NE, ha lehet, továbbá kiművelődtünk arról is, hogy a gyerek (külön, ha lehet műanyag) kanalát ne nyalogassuk, mert így kerülnek át a fogszuvasodásért felelős bacik a gyerekszájba.

Nekem nem rémlik, hogy a fogmosással sok paránk lett volna, és azt hiszem a tejfogaimmal sem kellett túl sokszor dokihoz járnunk (kontrollon kívül persze). Ennek ellenére persze haladok a korral, fejlődni kő, így hát ismételten infógyűjtésbe kezdtem.

Megtudtam, hogy gyümölcslevet, cukros teát cumiból szopizgatni ne engedjem én az magzatomnak, főleg ne este, lefekvéskor (után, helyett). Ez nem gond, mert én csak vizet adok neki. Megtudtam továbbá azt is, hogy fent nevezett bacik imádják a cukrot, ellenben irtóznak a xilittől.

A szakirodalom ajánlása szerint, már fogtalan korszakában időnként áttörölgettem az ínyét babavizes (avagy forralt) steril gézzel (vagy erre a célra tartott pelussal). Mindezt azért, hogy megszokja: valami történik a szájban kaja után. Bevallom nem voltam túl következetes és a későbbi sikereknek sem hiszem hogy ez lett volna a záloga, sokkal inkább a tanulófogkrém frankó íze.

Hallottam xilites szájtisztító kendőcskékről is, amikből 20 db. 4.000,-Ft, amit azért túlzásnak tartottam, így időnként maradt a vizes kendőcske (csak hogy szokja), majd később (linus1 ajánlására) a Nenedent baby szilikonból készült, ujjra húzható fogkeféje a fincsi tanulófogkrémmel. Ez természetesen fluorid, tartósítószer, borsmentaolaj, szacharin és lauritszulfát mentes. Lenyelhető, naná.

Hurrá, kibújt az első fog, elsőként koppant a kanál, hát én is előrántottam a védművet, fiam egyszem fogát megóvandó. Először nagyott nézett, mit keresek én a szájában, majd elkezdte szopizni a cuccot. És imádta! Kivette a szájából, megvizsgálta, majd kéjesen ellazulva hagytam, hogy masszírozgassam az ínyét. Akkor volt csak hiszti, amikor erre ráuntam és mentem elmosni a cuccot. De ezt megoldottuk az ő saját rágcsiznivaló buzogányával, az is kellemes masszázst adott.

Ma ott tartunk, hogy ha meglátja a "műszert" már tátja is a száját, sőt van hogy forgatja az ujjamat, hogy hol kér még maszit. A buzogányt meg amikor beteszem a szájába, az csak úgy lóg ki belőle, várja hogy megint önműködően mozogjon :))) Aztán rezignáltan kiköpi...

A bejegyzés trackback címe:

https://proba-babak.blog.hu/api/trackback/id/tr6862831

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Próba-Bébi 2009.01.08. 23:16:20

Még emlékszem, amikor a Lányaink olyan kicsik voltak, hogy szerették, ha megdörzsöltem, megmostam a fogukat. A Nagy szerencsére már elég okos (és teszem hozzá, hiú), hogy ne bliccelje el egyszer sem a fogmosást, a Kicsi viszont az "én egyedül" fázisban van, aminek köszönhetően nem fogat mos, hanem fogkefét eszik, ami lássuk be, fogtisztítás szempontjából nem ugyanaz... Élénken él Bennem, hogy a Nagynál egyhetes módszereink voltak, ami azt jelentette, hogy hetente kellett újabb trükkel, ötlettel előállnunk, hogy rávegyük arra, hogy megengedje, hogy mi mossuk meg a fogát. volt itt "Apa mossa Neked, Te pedig Apának!" felállás, méhecskés homokóra, fognyűvő manós mese, minden egyéb fittyfene, és miközben mi hetente próbáltunk működő javaslatokkal előállni, a Lányunk szépen csendben megnőtt annyira, hogy már akarta, hogy megmossuk a fogát vagy megkért minket, hogy "igazítsuk" meg, miután Ő végzett a sikálással. Kíváncsi lennék, hogy kinek mi jött be 1 és 3 éves kor között!

T-eszter 2009.01.09. 09:46:48

egyik barátomék úgy csinálják, hogy a kölöknek nem abban van választási lehetősége, hogy akar-e fogat mosni, mert ez nem káérdés, de abban ő dönt mindenhatóan, hogy kék vagy zöld kefét akar-e ehhez használni. Ők asszem ilyesmikkel vészelték át ezt az időszakot

Próba-Bébi 2009.01.09. 13:10:32

Kicsit később biztosan bejön a választós "trükk" egy hétre, így elteszem magamban. a Kicsi jelen pillanatban ragaszkodik a saját fogkeféjéhez (értsd: nem érdekli más színű alternatíva), és csak némi testi erő bevetésével tudjuk megsikálni a 15 plusz 3 db 1/2 fogacskát. :)

T-eszter 2009.01.09. 14:03:21

:)) akkor nekünk még jó

linus1 2009.01.13. 18:24:16

Hát igen, én ajánlottam, de megmondom őszintén, fogalmam sincs, mit kell kezdeni a fogkrémmel?Nyilván ehető, na de azért konkrétan fogkrémet etetni kisfiammal , mégiscsak furcsa lenne.Várjak, míg megérti, hogy ki kell öblíteni a száját utána?:-)

T-eszter 2009.01.13. 18:53:43

én egy mákszemnyit teszek rá. sztem azt nem baj ha lenyeli

bölcsésztanár 2009.01.21. 21:09:11

Mi is a Nenedenttel kezdtük, de lehet, hogy későn, már 6 foga volt a fiamnak. Most vele is trükközni kell, a fognyűvő manók kizavarása többnyire bejön, de a talpra állítható fogkefét is szereti.
A pöttömpannának DM-es kis fogkefével sikálom a 4,5 fogát, szereti, mióta van epres fogkrém is rajta. Azért jó lenne bővíteni a trükktárat, nálunk is hetente kell újítani.
Egy apuka, hol vagy??!!

Miért lehet vajon, hogy a fiamnak a rendszeres sikálás (oviban ebéd után, itthon vacsi után) ellenére a fogai alsó részén szürke lerakódás van, de fogorvos azt mondta, nem lepedék, se nem fémek miatt maradt ott, sose szedtünk vasat.
Nálatok mindenkinek hófehér?


süti beállítások módosítása