A Nagyobbik januárban lesz 5 éves, és 2 éves kora óta nem alszik el egyedül. Próbáltunk mindenfélét (fotelfogást, magára hagyást, kemény retorziók megígérését), de végül mi nem bírtuk tovább és felmentünk hozzá hátsimizni, hogy elaludjon. A Kicsi még nincs 2 éves, Neki megy az egyedül elalvás délben és este is, de éjszakánként egyszer biztosan felkel tejcsiért, ami kicsit megviselte már fiatalos, de már hullafáradt szüleit. Az egyik kedves barátnőm kisfia a Kicsivel nagyjából egyidős, és Ők is ezzel, az éjszakát végig nem alvó problémával küzdöttek, amíg nem kapták a tuti fülest. Elmesélte, borzongva hallgattam, és gondoltam közben, hogy na én ilyen szadista, szívtelen dög sose leszek, de amikor a végén könnyeden hozzátette, hogy azóta a kisfiúk minden éjszakát átalszik, rögtön eldöntöttem, hogy előveszem a komódfiókból a jégszívem és nekikezdünk a kiképzésnek.

A módszert biztosan Ti is ismeritek, leírva és elmesélve nagyon egyszerű: 3 éjszakán át kell hagynunk az éjszaka kellős közepén felébredő porontyunkat sírni anélkül, hogy bemennénk Hozzá, hogy a 4. éjszaka a kimerültségen és a gyötrelmes lelkiismeret furdaláson kívül az legyen a jutalmunk, hogy a szintén teljesen kipurcant gyermekünk átalussza az éjszakát. Ehhez a Nagyot átköltöztettük hozzánk, hogy legalább Ő aludjon, ha már a kegyetlen szülők és a Legkisebb más elfoglaltságot talált magának az elkövetkezendő 3 éjszakára. Első éjjel kb. 1 óra süvöltés után én nagyon, de nagyon halkan átlopakodtam a gyerekszobába, hogy megnézzem, tényleg nem szorult-e a lábacskája az ágyrácsok közé vagy ne adj isten nem rántotta-e magára a 3 méterre lévő éjjeliszekrényt, mert bevallom, végig ilyen rémképek cikáztak át az agyamon, amíg a reménykeltő szünetek közötti sírást hallgattam. Persze nem. Simán feküdt a hátán, természetes testhelyzetben, és csak úgy magától sírt. Félóra múlva a Férjem felpattant, vállára vette, megnyugtatta és visszatette az ágyába, ahol sírdogálás nélkül aludt reggelig. (Másnap persze a déli alvás már 11-kor utolérte. Kifáradt Ő is az esti varieté műsorban.)

A második napon én találtam magam hajnali 4 körül a kiságy mellett 120 percnyi sírás végigszenvedése után. Odaadtam az elgurult cumiját, megcirógattam és elszenderültünk mindketten (persze ki-ki  a saját vánkosán). A 3. nap Cseppünk kétszer is színpadra lépett. Először én, másodszor Édesapja adta fel az elveit, és ment be megnyugtatni a síró elsőszülöttet. Természetesen a 4. éjszak estéjén nem számítottunk semmilyen eredményre, hiszen csúfosan elbuktuk a feltételeket, mivel érdemelnénk ki ugyan, hogy az égiek díjazzák a pocsék teljesítményünket. Valamit elnézhettek, mert ez a 3 éjszakán át műsorozó leánygyermek este 8-kor lehunyta szép hosszú pilláit, és másnap reggel 7-ig ki sem nyitotta. Reggel hitetlenkedve és persze lényegesen kipihentebben ébredtünk, hogy tényleg nem? És tényleg egész éjjel? És Te sem mentél be? De komolyan? Komolyan. Ennek már több, mint 2 hete, és azóta éjszaka nem látott tejesüveget a csemeténk, erről teljesen leszokott. Egyszer volt ébren éjjel összesen azóta, amikor majdnem áttörte a jobb alsó 6-os az ínyét.

Kijelenthetem, hogy a módszer nálunk működött, de csak erős idegzetű szülőknek javasolt kipróbálásra. Jelentem közben a Nagyobbik is megtanult egyedül elaludni, immáron zsinórban ötödik napja. A "módszer" saját fejlesztés, de nyugodtan utánozható. Múlt szombaton vettünk Neki egy "nagylány" méretű takarót, akkorát, amekkorát a felnőttek is használnak. Megbeszéltük, hogy azért kapta, mert már igazi nagylány, de ez a varázstakaró csak azokat a nagylányokat melegíti és csak azoknak küld szép álmokat, akik el tudnak alatta aludni egyedül. Minden este a mese és a jóéjt puszi után megsúgjuk a Nagylánynak, hogy mire gondoljon elalvás előtt, és csöndesen behúzzuk magunk mögött a gyerekszoba ajtaját. Majd negyedóra múlva, amikor bekukkantunk, csak az édes szuszogást halljuk...