Próbababák

Elköltöztünk! Új címünk: http://proba-babak.freeblog.hu/

Utolsó kommentek

Címkék

Címkefelhő

Családi naptár

2008.11.26. 09:00 - Próba-Bébi

Többgyermekes ismerőseinket ez a naptár mindenképpen összeköti. Nem tudom, hogy kié volt az első, de úgy terjedt, mint a tűz, így most már mindenkinek van körülöttünk. Először nem értettem, mire fel ez a nagy lelkesedés, ez is csak egy hajtogatós naptár, ebben sincs több hétvége vagy péntekre eső ünnepnap. Aztán persze megettem a pudingot én is, és kiderült (mondanom sem kell, sokadszor), hogy az előttem járó barátaink most sem akarnak nekem rosszat, ez a naptár tényleg működik.

A szisztéma egyszerű. Az első függőleges oszlopba nem ér belefirkálni, ott vannak ugyanis a fix elemek, vagyis a dátumok az adott évre vonatkozóan. Pirossal szépen megjelölve az ünnepek, és mankóként az adott nap vezető névnapja is. A 2-5. oszlop szabad rablás és színezés tárgyát képezi, vagyis minden oszlopot elnevezhetünk tetszés szerint (pl. Shrek vagy óvónéni), de célszerű a családtagokat felsorolni. Választhatunk mindenkinek más-más színt, én is ezt találtam ki év elején. Gondoltam, milyen profi lesz, ha az adott családtag név-színével írom majd be mindig az odavonatkozó programokat. Gondoltam. Ja. Aztán illa-berek-nád a-kerek tűntek el a színes filcek, így kábé a második héten minden program egységes, fekete színben pompázott (ez a szín valahogy kiesett a pikszisből a  Lányoknál és sehogy se akarták elrabolni). Nálunk van egy ünnepek oszlop is, ide bekarcolom még az év első napján az összes szülinapot, névnapot és jeles (év/hónap)fordulót. Mivel a Kicsinek nem lenne még sűrűn teleírva a naptára, így az egyéb oszlopba kerülnek a baráti, rokoni találkozók, állatkert látogatás vagy épp a körzeti orvos családostól történő felkeresése.

Nem tudom, hogy azért mert nő vagyok, vagy mert szőke, vagy egyszerűen így születtem, de nekem hetekbe, sőt talán hónapokba tellett, mire a régi asztali naptáram horizontális elrendezéséről át tudtam állni a családi naptár vertikális kiosztására. Furscva volt megszokni, hogy a napok nem egymás mellett sorakoznak, hanem egymás alatt-felett várakoznak. Így annak rendje és módja szerint főztem otthon a spagettit, miközben a barátnőm 30 kilométerre várt egy kávézóban, tök feleslegesen.

Addig, amíg itthon vagyok a Kicsivel, császárnő vagyok. Nincs elfelejtett szülinap vagy házassági évforduló, a gyerekek is időben megkapják az oltást, sőt színházba se felejtünk el menni, hála a családi naptárnak. Ha már dolgozom, ki kell találnom valami kicsinyített változatot, mert a naptár nélkül úgy érzem, üres a memórialemezem.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://proba-babak.blog.hu/api/trackback/id/tr74771717

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bölcsésztanár 2008.11.26. 16:32:06

Ha! Ez nagyon vicces! Meg még jó ötlet is!
Lehet, hogy szerkesztek egyet jövőre én is nem létező unalmas perceimben.

linus 2008.11.28. 20:16:26

Gratula!Nagyon jó ötlet!Mi még "gyermektelenként"csináltunk egy csomagolópapíros naptárt, amin bejelöltük az összes családtagunk, barátunk jeles napjait, de valahogy így se működött.Én idén egy olyan naptáron gondolkodtam, ami az ünnepeket,népszokásokat jelöli, és az ünnepkörhöz tartozó versikéket, dalokat.Az lenne a cél, hogy kisfiam-és a remélt többi bébi-megtanulja, megtapasztalja, mik azok az ünnepek.Miért szépek és miért fontosak az életünkben.
A tiéd pedig a mindennapokhoz praktikus és elengedhetetlen.Megpróbálom ötvözni a kettőt?!

bölcsésztanár 2008.11.29. 16:07:03

Hajrá, Linus!
Szerintem is nagyon fontos, hogy tudja a gyerkőc az ünnepek lényegét és tudjon ünnepelni, ha nagy lesz.
Nekünk egy ideig jól működött, hogy este a közös ima előtt volt egy kis kalendárium-nézegetés és az uram elénekelte a népszokásokhoz tartozó dalokat vagy mondókát mondott. Tátott szájjal figyelte a fiam.

Ha rájöttél, hogy lehetne ötvözni, szóljál. Ja, és be kell építeni egy kis csipet, ami figyelmeztet - lehetőleg hanggal és fénnyel is - , hogy MA mire kell figyelni. Ez persze egy kreatív anyukának nem okoz gondot...


süti beállítások módosítása