Próbababák

Az első és egyet len kis szalagos gyerekmagnónkat ajándékba kaptuk már rutinos szülőktől. Attól gyerek egyébként, hogy szép élénk színei vannak és tartozik hozzá egy mikrofon. Amikor a Nagyobbik lányunk úgy 1 éves forma lehetett, mindent a nyakába akasztva kúszott szédületes sebességgel négykézláb, és módfelett élvezte, hogy csilingelnek a nyakában a karácsonyi gyöngysorok a szőlőkötöző spárga mellett. Erre használtuk először a kismagnót. A Nagyobbik ugyanis amikor felfedezte a hangrögzítőt, kis gondolkodás után a nyakába akasztotta a mikrofont, és így feldíszítve járt-kelt óraszám a lakásban. Néha belefújt úgy 2 decinyi nyálat a mikrofon fejébe, másra nem használta.

Néhány hónappal később, amikor már értelmes szófoszlányokat véltünk felfedezni a Belőle kiszivárgó doc-dot-tüti-tüti szavak mögött, elkezdtük rögzíteni, amit „mond”. Ez persze inkább látszott kommandós rajtaütésnek, mintsem fegyelmezett hangrögzítésnek. A fent említett Nagyobbik ugyanis nem beszélt ám akármikor, és nem állt példás vigyázban sem a mikrofon előtt, így a lelkes és edzett családtagok mikrofonnal a kezükben üldözték a gügyögő 1 ½ évest, és felnőtt emberhez nem méltó hangokat adtak ki, hogy rábírják Lányunkat néhány értelmesnek tűnő szó kiejtésére. Kicsit később a bölcsiben megtanult dalocskák és mondókák kerültek a szalagra. A legszebb élményeink viszont már az oviskorhoz fűződnek, ahol esténként, a legalább kétszámjegyű mese előadása után körülültük a magnót, Nagyobbik, Apa és Anya, és mindenki belesuttoghatta a mikrofonba, hogy mi volt a legjobb a napjában. Ezt azóta már többször végighallgattuk, és mondanom sem kell, hol olvadozunk a Lányunk leleményes és túlfűtött szociális érzékenységet mutató válaszain, hol meg dőlünk a röhögéstől, hogy mi, mint szülők, mennyi sületlenséget voltunk képesek előadni. Szóval, imádjuk és szerintem minden kisgyerekes családban szükség van egy ilyen kismagnóra.

A Kisebbik lányunk még a nyakbakasztós és nyálfeltöltős időszakát éli, viszont egy tragikus esemény az Ő ténykedéséhez fűződik a kismagnó életében. Édesanya ugyanis nem volt elég figyelmes, és elfelejtette kivenni a kazettát, mielőtt elérhető magasságban hagyta a kismagnót. Mint mondtam, nálunk családi hagyomány az első életévüket betöltött utódaink között, hogy minden hosszú dolgot a nyakukba akasztanak. A magnószalag nagyon hosszú volt kihúzva… Amikor észrevettem, hogy mi történt, sírva fakadtam, de komolyan. Aztán családi csapatmunkában mentettük a menthetőt, és a Nagyobbik csemetével fűztünk egy oltári hosszú nyakláncot színes gyöngyökből a Kisebbiknek kárpótlásként.