Próbababák

Elköltöztünk! Új címünk: http://proba-babak.freeblog.hu/

Utolsó kommentek

Címkék

Címkefelhő

Anatómiai párna

2008.12.03. 14:00 - Próba-Bébi

Címkék: szoptatás imádjuk korosztály újszülött kortól

Az elsőre, a sajátomra, úgy tettem szert, hogy egy barátunknál véletlenül kipróbáltam a rajta való fekvést (ott azért nem aludtam a hitvesi ágyban ;)), és annyira megtetszett, hogy a közelgő szülinapi ajándékom egy saját bejáratú párna lett. Persze, körülbelül néhány órára, mert az akkor kb. 3 éves Nagyobbiknak annyira megtetszett, hogy azt hurcolászta magával az ágyikójába, így nekem maradt a régi. Én annyira megszerettem és megszoktam, hogy nagyon rosszul alszom már nélküle. Imádom, hogy felveszi a fejem formáját és olyan kényelmesen tartja egész éjjel.

A Nagy is kapott egyet a szülinapjára, azon alszik el, de többnyire még lecsúszva róla találjuk reggelente, néhány napja "marad" csak rajta egész éjszakára (vagy ki tudja, lehet, hogy csak reggel kúszik rá vissza, hogy mi "megnyugodjunk", hogy nem hiába kérte-kapta). Az én párnám hányattatott sorsa ott nem ért véget, hogy a Nagy megkapta a sajátját, mert amikor tavaly megszületett a Kicsi, az anatómiai párnára fektetve volt a legkényelmesebb szoptatni, könnyű volt benne tartani, mert a párna tartotta :), és óriási nagyokat szundított is rajta, amíg nem tudott forgolódni. Gondolom, Neki is bejött a süppedés, meg a testforma "átvevés", és hogy olyan pici volt, hogy a párna gyakorlatilag teljesen körülölelte.

Amit külön élveztem még, hogy bár a párna spéci szivacsból készült és felveszi a fej (ebben az esetben testecske) formáját, mégis elég merev ahhoz, hogy a benne alvó Lányomat gond nélkül bevigyem rajta az ágyába anélkül, hogy Ő ebből bármit is észrevenne. Az első hónapokban így nem egyszer be kellett "érnem" a Párom vállával a párnám helyett, mert éjféltájt már nem emlékeztem, hogy hol is hagytam el az utolsó szoptatáskor vagy altatáskor... Persze utólag, a fotókat nézegetve az is előnyére legyen mondva a párnának, hogy a szép fehér huzat gyönyörű derített fényt adott az Elsőszülött minden porcikájának, ami sokat segített a (hozott anyagon kívül) a szép, meghitt képek készítésében. :)

Több helyen, többféle árban lehet kapni. A legolcsóbb talán az IKEA, de az nem is igazi anatómiai párna, mert a szivacsa nem "emlékezős", csak spéci formára van vágva, és háton ill. oldalt alvókak ajánlják. A profi, "emlékezős" fajtákat 7.500-12.000 Ft között mérik, de vigasztaljon mindenkit, hogy elég csak egyszer megvenni, amíg rá nem szokik valaki a családból vagy a barátok közül, és jöhet a következő... :)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://proba-babak.blog.hu/api/trackback/id/tr5800502

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

T-eszter 2008.12.03. 15:11:42

én a tönkölybúzy párnára esküszöm, az még hasonfekve is jó, mert olyankor laposra rázogatom az egyik oldalát és kész. Remekül felveszi a fejformámat... meg bármi formánkat

T-eszter 2008.12.04. 07:54:07

Én az elsőt kaptam, valami vásárból, aztán hogy el ne szeresse tőlem ágyastársam ő is kapott egyet. A Ferenc körúti bioboltban rendelték meg nekem.
A google sok találatot kiad:
www.google.com/search?q=t%C3%B6nk%C3%B6lyb%C3%BAza+p%C3%A1rna&rls=com.microsoft:hu:IE-SearchBox&ie=UTF-8&oe=UTF-8&sourceid=ie7&rlz=1I7SKPB
A keleti aluljáróban is láttam tavaly Karácsonykor, hogy árulták bódéban.

bölcsésztanár 2008.12.04. 12:39:17

Én is próbáltam már aludni tönkölypárnán, de nagyon zavart, hogy zizeg. Most meg olyan mindegy, mi van a fejem alatt, csak lehessek egyszer vízszintben végre...

T-eszter 2008.12.04. 15:49:52

ahhoz én hamar hozzászoktam, mert csak nagyobb mozgásokra zizeg. nemúgy a szopipárna, amit utáltam is ezért


süti beállítások módosítása