Próbababák

Elköltöztünk! Új címünk: http://proba-babak.freeblog.hu/

Utolsó kommentek

Címkék

Címkefelhő

Szigorodik a Gyed

2009.02.15. 14:00 - Fel-mary

Címkék: vélemény tallózó

"Az elképzelések szerint idén szigorodnak a gyed szabályai: fél év helyett egyéves munkaviszonyra lesz szükség a jogosultsághoz. Továbbra is maximum két évig járna a gyed, de azzal a megkötéssel, hogy aki ennél kevesebb időt tölt munkaviszonyban, annak csak annyi ideig jár ez a juttatás, amennyi időt előtte munkában töltött." - forrás: Népszabadság Online

Sejtettem, hogy a válság egy idő után elér minket is. Azt is sejtettem, hogy a kormány hozzá fog nyúlni a családtámogatási rendszerhez, egyszerűen azért, mert itt a legkisebb a lobbierő. Az is igaz, hogy Magyarországon fogy a népesség, ami mondjuk a világ gazdaságilag fejlettebb felén nem újdonság, és ez (leginkább) nem (csak) anyagi indokkal magyarázható. De azért az is biztos, hogy gyereket vállani bizony komoly anyagi megterhelést jelent egy átlag magyar családnak, így nem mindegy, hogy milyen a támogatási rendszer. Korábban a családi pótlék felbruttósítása volt napirenden - ma mintha erről hallgatnának, helyette felvetették a Gyed megnyirbálását.

A környező országokban, de talán Európában is amúgy a magyar anyák maradhatnak legtovább otthon a gyerekkel - igaz, nem a rendszer humanitáriussága miatt, hanem azért, mert a szocializmusban így próbálták tagargatni a már akkor is olyan nyilvánvaló munkaerőfelesleget. Aztán a rendszerváltás átörökítette ezt a -valljuk be, elég pozitív- hagyományt, így legalább nem kellett több bölcsődét építeni, és azon dolgozni, hogy a munkaerőpiacra visszaáramló anyákat ugyan hogy a fenébe foglalkoztassák félmunkaidőbe. Az már más kérdés, hogy gyereket nevelni, számlákat, lakástörlesztést fizetni maximum havi hetvenakárhányezer Ft-ból nem egyszerű, de hangsúlyozom, ezzel még mindig jobban jártunk, mint nyugati sorstársaink.

Az is tény, hogy sokan "kihasználják" a rendszer nyújtotta kiskapukat, miszerint dolgozik az anyajelölt fél évet, majd 2 évig a társadalom nyakán él - potyogtatva ki magából a gyerekeket. Mert olyan vígan el lehet lenni a Gyedből, ugye. De azért felmerül a kérdés, hogy mit ér el az állam a fenti megszorítások realizálásával?

Egyrészt biztos, hogy mindenféle gyermektámogatási rendszer megvágása visszaveti a gyerekvállalási kedvet, és nem csak azok körében, akiknek a gyerekvállalás az egyetlen esély a jövedelemszerzésre. Másfelől így jóval több bölcsődei férőhelyre lenne szükség, hiszen az anyáknak korábban kellene visszamenni dolgozni. Nos, az szinte biztos, hogy egy bölcsődei hely kiépítése és fenntartása jóval többe kerül, mint az anyát otthontartani, de mivel épp a megtakarítás a cél, így gyanítom, hogy több bölcsőde párhuzamosan nem fog épülni.

Nektek mi a véleményetek? Mit választanátok inkább: a Gyedet, vagy a Csp-t? Ti hogyan módosítanátok a családtámogatási rendszert, rászorultsági alapon, vagy rövidebb időtartammal, esetleg sehogy? (És ezúton kérnék minden kedves kommentelőt, hogy tartózkodjon a szélsőséges politikai megnyilvánulásoktól).

A bejegyzés trackback címe:

https://proba-babak.blog.hu/api/trackback/id/tr96939001

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Strici · http://birkanep.blog.hu 2009.02.15. 19:15:51

@Kenneth: Nem vertek belénk semmit. A tőke imádatát különösen nem. Szemben a második vh. előtti korszakkal, pl. törvény tiltotta az iskolai verést. De mintha éppen mostanában kezdenének a fejlett világban ismét Marxot olvasni.

agota7205 2009.02.15. 19:17:05

@Strici: Na nekem olyan tanárom van aki nem akarja hogy ilyen emberek legyünk:-) Tudom mánia az amiről írtál, de a kivételek erősítik a szabályt. Bár a régi személyzetisek, meg kávéfőzésben voltak igazán jók. Azért a mai felgyorsult világunkban van amiknek meg kell változni.
Na minden nagyon messze mentünk a témától

ready_real 2009.02.15. 19:19:17

@CyberPunK: Ellentmondásos hát. Lakóhelyén nem kap munkát , akkor a rezsit sincs miből kifizesse, vagy még két dolog lehetséges:
Van saját lakása: adja bérbe , vagy valami
Szülők nyakán él: egy dolgozó korú embernek azért illik valamit a szülőknek hazaadni a rezsibe, ez nálunk kb 20-30 ezer forintnyi lenne, annyiből meg már inkább külön lakom tőlük.
Szóbal igenis, menni kell a munka után. Ha nincs, akkor oda kell menni ahol van, nem pedig sírni, hogy jajj jajj.

Strici · http://birkanep.blog.hu 2009.02.15. 19:24:46

@agota7205: Érdekes... Én nem találkoztam kávéfőző személyzetissel, Viszont olyannal igen, aki havonta megkérdezte, van-e vaklami problémám, és megvédett, ha úgy alakult. És nem állománytáblából dolgozott, nem arra volt büszke, hogy nem ismer senkit, hanem arra, hogy kb. 3600 embert ismert a cégnél személyesen.

Strici · http://birkanep.blog.hu 2009.02.15. 19:25:53

@ready_real: És vigye magával a családját, a barátait, írassa félévenként más iskolába a gyerekeket... aha. Okos és humánus.

Kenneth 2009.02.15. 19:26:14

@Strici:
Azért érdemes lenne komolyan végiggondolnod amiket írsz.
Te tényleg nem látod, hogy ezt az országot az általad "tőke"-ként aposztrofált küülső erőforrások tartják egyensúlyban?

Strici · http://birkanep.blog.hu 2009.02.15. 19:28:50

@Kenneth: Egyensúlyban? Miket nem mondasz... szétvert ipar, tönkrevágott mezőgazdaság, magas munkanélküliség, alacsony szociális ellátás, környezetszennyező technológiák... Tényleg hülye vagyok, nem tudtam, hogy ez az egyensúly. Jó itt lenni, okosodik az ember.

jankasara 2009.02.15. 19:29:29

@Horemheb: nem vagyok hülye. oké a magánpénztár, akkor fizessen mindenki oda, és nuku állami nyugdíj. A gyes, gyed is mehetne hasonló módon. fiatal vagyok, ez igaz, egyelőre nem tervezem a gyereket, de már teszem rá félre a pénzt, nyugdíjpénztárhoz hasonló konstrukcióban, mert amíg alanyi jogon, mindenkinek jár, méghozzá úgy, hogy elhanyagolható módon függ a befizetett adótól és a ledolgozott munkaidőtől, addig én az államra nem nagyon számítanék.

Egyébként azt gondolom ezekről a mindenféle juttatásokról, hogy legyenek szemtelenül alacsonyak azok számára, akik egy percet sem dolgoztak és nem fizettek adót. annyit kapjanak, hogy ne haljanak éhen, de egy fillérrel sem többet. Aki pedig rendesen adózik, az arányosan kapja vissza, ha gyereket vállal, de ne úgy, hogy maximalizálják az összeget.

agota7205 2009.02.15. 19:30:00

@Strici: ha hiszed ha nem a kommunikáció tanárunk pont ezt modja hogy ilyennek kellene lenni. Ismerni kell mindenkit a problémákra megoldást kell találni. De nem magyarázkodom, ha netán szakmát váltok, és HR szakemberként helyezkedek el akkor be tudom bizonyítani. Már csak azért is mert a jelenlegi munkámban csak küzdök velük, mert semmit sem tudnak, nem hogy segíteni.hahahaha. Szóval én is ismerem ezt az oldalt.

Strici · http://birkanep.blog.hu 2009.02.15. 19:31:01

@agota7205: Ha adsz egy emilcímet, küldök Neked valamit...

Kenneth 2009.02.15. 19:35:24

@Strici:
Hát úgylátom te tényleg nagyon rövidlátó vagy.
Szétvert ipar.
Milyen ipar? Az elavult szovjet technológiák továbbéltetése?
Konkrétan mire gondolsz?

Környezetszennyező technológiák?
Te észnél vagy? 20 éve olajjal, szénnel meg pakurával termeltük a villamos energiát. Ma gázzal, szeméttel, és sokkal hatékonyabb szénerőművekkel.

Magas munkanélküliség?
Mond neked az a szó valamit, hogy teljes foglalkoztatottság, vagy közveszélyes munkakerülő? Na ezekből lett a 10% rokkantnyugdíjas, nem a betegekből.

Alacsony szoc ellátás?
Pont az a probléma, hogy magyarországon a GDP nagyobb százalékát fordítjuk szoc ellátásra mint nyugaton. Ebbe rokkan bele az adófizető, erről szól ez a kibaszott topik is.

Nézz már körül
Kádár halott, nem érted?

Horemheb 2009.02.15. 19:38:43

@jankasara: Ez már sokkal jobban hangzik. :) Így tehát arra sincsen szükség, hogy a gyereket nem vállalók több adót fizessenek.

is 2009.02.15. 19:43:17

van egy mondat, ami megütötte a szememet: a bölcsődei hely drágább, mint otthon tartani az anyát. ez nehezen fog kijönni számszakilag:
egy anya otthontartása 70 ezer forint kiadás, 0 bevétel. ha dolgozik, akkor 0 kiadás és adóbevétel. tehát legyen havi 90 000, azaz napi 3000Ft kiadáskülönbség

5 gyerekből tehát összejön 15000Ft naponta.
- 1 dada kell rá, az napi 5 ezer (itt csak a netto bért kell számolni, mert a többit az állam visszakapja, tehát 150 netto az nagyon felül van számolva),
- kaja napi 2500Ft (mit eszik egy bölcsis? mennyiségben alig, nem hiszem, hogy fejenként 500FT-tal alulszámoltam),
- játékok napi 500Ft (az egy évben minden 5 gyerekre 180eFt játék!),
- fűtés-világítás-főzés napi 500Ft (80 m2-en 20 gyerek, havi 60 eFt elég kell, hogy legyen)

ez eddig 10eFt, marad napi 5 ezer az épület megépítésére és fenntartására. egy ilyen épület legyen 20 gyerekre, az napi 20eFt, egy év alatt 7,3 millió, 3 év alatt 22 millió. Kb ennyiből meg is lehet építeni a bölcsit. Tehát ha megépítek egy ilyen bölcsit, három évig fenntartom, utána már évi 7,3 millió forintot megtakarít az állam 20 gyereken. De legyen még évi 1 millió forint épületfelújítás, ekkor csak 6,3 millió marad, meg legyen 5 anya munkanélküli folyamatosan (vegyük észre, hogy teremtettünk 4 bölcsődei dada állást!), aki fejenként kap évi 600 000 Ft-ot, és akkor csak 3,3 millió. a 22 milliós bölcsőde 3,3 millióval is megtérül 7 év alatt, utána még 70 évig garantáltan megtakarítás. de miattam adjuk vissza a 3,3 milliót is mindenféle alapon, a bölcsőde nem kell, hogy profitot termeljen, de akkor ez a 3,3 millió bizony már pluszként jön a családoknak.

nem is tudom, hogyan gondolta valaki helyből, hogy 20 gyerekre 20 anya/dada, egyesével főzés-világítás-játék stb. az olcsóbban kijön.

Strici · http://birkanep.blog.hu 2009.02.15. 19:51:01

@is: nem dada kell, hanem öt kis emberkére egy-egy szakképzett csecsemő gondozónő két műszakban. A bölcsi nem gyerekraktár, hanem pedagógiai intézmény. Ezenkívül 12 gyerekre két dada is kell. Próbálj meg 5 csecsemőt egyidejűleg pelenkázni... a csoportszobák minimális területe 30 négyzetméter, mert az apróságoknak kell a hely, továbbá ún. udvar (ha ismered a szót) is kell. Továbbá szakácsnő, speciális étel, hetente háromszor gyermekorvos...

anyabanya44 2009.02.15. 19:56:58

Szeretném halkan megjegyezni, hogy a bölcsődei gondozónők fizetése NEM éri el a nettó 100.000 forintot sem, nemhogy 150.000-et. Továbbá fizetni kell utánuk a járulékokat. A bölcsis kaját pedig nem kéne lebecsülni, mert sokkal jobb mint az óvodai. Szakemberek állítják össze. Be lehet menni bármelyik bölcsibe, meg lehet nézni az étlapot.

Kopasz Mercis 2009.02.15. 19:58:44

@Fel-mary: "Mert én nem akarom hogy a bölcsőde, óvoda, babiszitter, vagy a tévé nevelje a gyerekemet, és azt hiszem, a társadalomnak is ez a legjobb!"

Ne is. De nehogymár én és a többi adófizető fizessen ezért. Fizet a társadalom, de csak egy határig. Fölötte nem.

jankasara 2009.02.15. 19:59:39

@Horemheb: nem egészen :) arra gondolok, hogy az adód aszerint csökkenjen, hogy van-e gyereked (mert ugye nőnek a kiadásaid), illetve hány van.

Strici · http://birkanep.blog.hu 2009.02.15. 20:03:59

Eszembe jutott, hogy az udvarhoz kertész is kell. (Van is.)

Kopasz Mercis 2009.02.15. 20:10:54

@Strici: "Leginkább a nagytőke nem adózik, és viszi ki az országból a zsét. "

Ilyen baromságot leírni... Pont a nagytőke adózik és a vízvezetékszerelő, fodrász stb. csalja az adót.

Pissed 2009.02.15. 20:15:41

Én azt választanám, hogy senki ne kapjon semmit, viszont legyen az adó 20%, amiből az alapvető közhasznú szolgáltatásokat (rendőrség, tűzoltóság, stb) tartanám fent (ha valaki nem fizet adót, és nem ját iskolába sem, akkor ezekből sem részesülhetne, csak ha fizet értük).
És lennének alapítványok, amiket lehetne támogatni, hogy a tényleg rászorultakon segítsen.
egyébként pedig linkelnék egyet, hogy hova megy az adó és miért nem fogok fizetni: abszurdisztankommuna.blog.hu/

Horemheb 2009.02.15. 20:18:23

@jankasara: Ez így teljesen ok, ha megszüntetik az alanyi jogon járó csp-t, meg a többit.

s9e (törölt) 2009.02.15. 20:25:00

Hát szerintem igazságos, hogy megemelték a GYED-hez szükséges munkaidőt. Valamilyen módon biztosítani kell hogy a kifizetett pénz mögött legyen korábbi vagy akár későbbi munkavégzés, adófizetés.
Másrészről gyerekvállalás mellett a (főleg az első éveben) a nőknek nincs lehetőségük munkavállalásra. Sehol nem tűrik el a betegségek miatti hiányzásokat és az ovodák zárása miatt sem lehet bármilyen állást elválalni. A legjobb megoldás a részmunkaidő meg gyakorlatilag nem létezik. Arról sem szabad elfelejtkezni, hogy az ország keleti felében kihalásos alapon lehet elhelyezkedni. Tehát további szigorításnak sincs értelme. Az egészet komplex módon kellene kezelni és jövőt adni azoknak, akik gyereket vállalnak.

Amíg ez nem következik be, addig a fiatalok, gyerektelenek a túladóztatás miatt, gyerekesek pedig szoc. juttatások "alacsony szintje" miatt kiabálnak folytonosan.

Fel-mary 2009.02.15. 20:27:24

A bölcsőde 1 főre vetített költsége havi 125ezer Ft (most töltöttem le egy tanulmányt, abban írta).
De ha ennyivel olcsóbb a bölcsi, akkor miért nincs sokkal-sokkal több?

A terhességem előtti években kidolgoztam a belem, fizettem annyi adót, hogy eltartottak belőle egy tanárt, becsületesen, rendesen. De dolgoztam is napi 10-12 órát, sokszor értem haza 8-kor vagy még később. Komolyan, én direkt vártam, hogy végre itthon lehessek a gyerekkel, bár mint kiderült, ez sokkal durvább, mint a munka volt... :-) de ez más tészta.
Mondjuk vissza akarok menni dolgozni. A munkaidő 9-6-ig tart. Ugyan melyik bölcsőde van nyitva 6-ig? És mennyit leszek a gyerekemmel, akinek 8-kor már ágyban a helye? És miért lesz jobb tagja a társadalomnak az, akit nem az anyja, hanem a dadus nevel fel, azért, mert így MOST OLCSÓBB az államnak?
Amerikában bébiszitter neveli a gyereket. Vajon hosszútávon megéri a társadalomnak hogy az anya visszamegy dolgozni 6hetesen, a gyerek meg legjobb esetben is neurotikus, de rosszabb esetben tömeggyilkos lesz? Oké-oké, tök szélsőséges példa, de azért ne feledjük el, hogy a gyerekekbe sosem kidobott pénz invesztálni. Megtérül.

Szóval, az a véleményem, hogy teremtsenek olyan körülményeket, hogy lazán visszamehessek dolgozni távmunkával, félmunkaidőben (nekem még a 4 óra is jobban megérné, mint a Gyed), és tuti nem maradok itthon 2 évig élősködni rajtatok.

Pissed 2009.02.15. 20:30:26

azt nem értem, hogy miért jár bárkinek alanyi jogon a gyerek? az hagyján, hogy továbbörökíti a génjeit sok ember, aki inkább ne tenné, de még elvárja, hogy pént is adjanak érte????????? ez vicc. nem akarom a borsodi cigány 7 purdéja miatt fizetni az adót. olyat is hallottam, hogy cigányok bevesznek terhesség alatt olyan gyógyszert, amitől a gyerekük debil lesz (nem elég, hogy cigány...) mert ezért több pénzt kapnak!!!

Fel-mary 2009.02.15. 20:35:15

@Pissed: ez no comment

Kérek mindenkit, hogy tartózkodjon a rasszista megnyilvánulásoktól, és a bődületes baromságok bepötyögésétől is.

Pissed 2009.02.15. 20:38:39

ja, ez nem rasszizmus, hanem statisztika.
van olyan cigány, akivel jóban vagyok vagy voltam. csak nem sok. sajnos.
és légyszi ne minősítsd, hogy baromság, mert szerintm nem az.

Fel-mary 2009.02.15. 20:43:50

Az, hogy Te ezt komolyan gondolod, az Téged minősít.

tigrincs 2009.02.15. 20:51:01

Ha tényleg csak az vállalna gyereket aki el is tudja tartani, akkor még gyorsabb lenne a népesség fogyása. Tehát egy gyereket, és csak egy gyereket mindenkinek kell, hogy támogasson az állam. Pl.: minimálbéres gyessel. De második, harmadik, sokadik gyerekre ne járjon semmi, csak adókedvezmény a családnak. Sokadik gyereket igenis úri passzió szülni. Csak az tegye aki el is tudja tartani. Aki meg segélyért sír, mert nincs pénz a gyereknek kajára, hát attól el kell venni a gyereket. Van aki szívesen örökbe fogadna, de évek alatt sem sikerül neki. Rögtön nem lenne biznisz hatot szülni, mert már a második után se kapna anya se csp-t, se segélyt. Az így felnövő gyerekek meg azt látnák, hogy dolgozni kell, ha családot akarsz vállalni. Mert ma Mo.-n egy csomó gyerek azt látja, hogy a nemdolgozás nagyon-nagyon kifizetődő.

qwert77 2009.02.15. 20:54:07

Tudom, hogy ez nemcsak a magyar, de általában az európai gondolkodástól is idegen meg persze demagóg, de mi lenne, ha a családi támogatási rendszer fenntartási kiadásának és az e miatti állami elvonás-újraelosztás-adminisztráció drasztikus csökkentése mellett megteremtett forrásokat adó és járulékcsökkentésre fordítanák?
Én személy szerint még nem találkoztam semmilyen konkrét bizonyítékkal arra nézve, hogy a család támogatási rendszerek bármilyen formában növelték volna a születésszámot.
Tipikusan az a része a társadalompolitikának, amit nem lehet gombnyomással irányítani. Kulturális, gazdasági, egészségügyi, vallási stb. okai vannak, hogy ki, mikor, mennyi gyereket akar.

Gondolkozzunk egy mai fiatal fejével:
Milyen preferenciái vannak? Munka, karrier, lakás, autó, ház, család. Talán ebben a sorrendben. Akkor, a legegyszerűbb, ha a fenti láncon a lehető leghamarabb keresztülrugdossuk. Ehhez mi kell? Oktatás, munkalehetőség, és megfelelő jövedelem. Az oktatásfejlesztésen kívül a másik kettőhöz nem állami források kellenek, hanem a megtermelt jövedelem minél nagyobb részét a gazdánál hagyni.
(A másik megoldás, ha a nőkbe beleneveljük, hogy az ő feladata, hogy gyereket szüljön, és ne akarjon se dolgozni, se karriert, de ha ezt komolyan leírnám kapnék rendesen, úgyhogy csak zárójelben)

anyabanya44 2009.02.15. 20:58:12

@Fel-mary: Azért nincs sokkal sokkal több bölcsőde, mert például nincs bele gondozónő. A 90-es években megszüntettek egy csomót, majd szinte leállt a képzés. Nézd meg a gondozónők átlagéletkorát. Kevés a fiatal, aki van, az ennyi pénzért nem megy bölcsibe. Bébiszitterként ennek a többszörösét megkeresi 1 gyerekkel. Tehát hiába építenének, nem lenne bele munkaerő. Mert az nem úgy van ám, hogy valaki beesik az utcáról és már fel is vették. Ez egy szakma, aminek a alapja az érettségi. Erre jön a szakképző. Attól etkintsünk el, hogy nem dadus. Ő az oviban dolgozik.

Pissed 2009.02.15. 20:58:44

ha nem lene így támogatva a gyerekszülés, akkor olyan gyerekek születnének, akiknek a szülei megtanítanák pénzt keresni, nem ingyenélők. most tényleg sokan azt tanulják meg szüleiktől, hogy hogyan lehet munka nélkül megélni más által megtermelt pénzből. ez így nem mehet tovább.

Perillustris 2009.02.15. 21:00:02

@agota7205: "Azt is lehet tudni hogy az adók 70%-át a közszféra fizeti be."

Ennek azért fuss neki mégegyszer!

Pissed 2009.02.15. 21:02:18

@anyabanya44: abszolút egyetértek. mondjuk nem akarnának 40mrd Ft-ból interaktív táblát venni, ami egyébként egy nagy baromság, hanem mondjuk 100 ezer ovónő, tanár, stb fizetését felemelnék belőle 2 évre, akkor átlag havi 200ezeret lehetne rájuk köletni, ami nettó 100 körül van a mostani bérük mellett. máris sokkal több jó tanár lenne, ami kihat az ország állapotára közép és hosszútávon. igaz hungaro valentine nem tudna belopni az szdszbe 4-5 milliárdot. de hát valamit valamiért, nem?

anyabanya44 2009.02.15. 21:02:56

Nekem például 3 gyerekem van. A legkisebb is akkor született, amikor még nem volt válság. Most akkor lőjem le???? Soha nem igényeltem segélyt, dolgozom, ők tanulnak. Mindhárman. Na melyiket válasszam???

Pissed 2009.02.15. 21:05:39

nekem is van ám egy csomó kölyköm. ráadásul nem ám állami, hanem fizetős suliba járnak, mert az államiak szarok. persze adóból nem adnak vissza semennyit. nem arról van szó, hogy nem engedhetem meg magamnak, mert nyilván azért járnak oda mert megtehetem, csak k.va igazságtalan. kötelezzenek, hogy adjam oda a fizetésem egy jó részét valakikne, csak hadd én válasszam meg kiknek.

Pissed 2009.02.15. 21:06:45

@anyabanya44: a válságra való tekintettel engedélyezzük a méhen kívüli abortuszt. magyarul ha nincs pénzem, akkor bármikor megölhessem a gyerekem.

Perillustris 2009.02.15. 21:09:23

@Pissed: Szerintem ez fejenként havi bruttó 16600 forint.

Pissed 2009.02.15. 21:09:50

elnézést a morbid poénért.

Pissed 2009.02.15. 21:10:53

@Perillustris: ok, nem vagyok jártas a járulékokban. mondjuk egy tanári fizetésnél a havi bruttó 166e, az nem nettó 100 körül van?

Perillustris 2009.02.15. 21:16:21

@Pissed: A South Park egyik részében már felmerült ilyen igény. :)

Pissed 2009.02.15. 21:18:43

hmm. már annyian mondták, hogy milyen jó a south park. lehet, hogy nekem is néznem kellene.

Perillustris 2009.02.15. 21:18:49

@Pissed: Én csak a plusszal számoltam.

Itt pontosan ki tudod számolni a bérköltséget és a nettót-bruttót: nexonber.hu/

Pissed 2009.02.15. 21:23:04

igazából itt nem tudom, mert nem tudom mennyi normálisan a bére, így nem tudom mennyi jön ki, ha megtoljuk ennyivel. mindegy, nem is vagyok sem bérszámfejtő, sem matematikus. kb száz és jól van

is 2009.02.15. 21:23:58

hát ha egy gyerek bölcsis helye 125 ezer forint, akkor valami nagyon nem stimmel. ezt a számot szívesen veszem lebontva is.

@Strici: értem én a háromszori gyerekorvost hetente, feltéve, hogy otthonra is kihívod hetente háromszor az orvost. ha otthonra nem, akkor a bölcsibe miért? a szakképzett tanárnénit is értem, ha otthonra is fizetsz egyet, mert egy átlag anyuka csak dadának jó, semmilyen nevelési képzettsége nincs. ugye egyikünk sem az almát (otthon, egyedül, szakképzetlen anyuka, gyerekorvos nélkül) akarja a körtével (hiper-szuper-elitszakképző+folyamatos orvosi felügyelet) összehasonlítani? ugye nem az van, hogy saját pénzből nem költök, de az államtól elvárom, hogy tejben-vajban fürdessen?

40 éve, amikor Mo-n 6, azaz hat hét volt szülés után a szabadság, akkor hogyan volt elég 20 gyerekre 4 dada? vagy aki elmúlt húsz, az mind degenerált, mert nem kapott szakképzett tanárnénit, meg heti háromszori gyerekorvost a bölcsibe?

flow02 2009.02.15. 21:24:38

Én egyetértek azzal, hogy a GYED-et szigorúbb feltételekhez kössék, azért, hogy felelős felnőtt emberek vállaljanak gyereket, és hogy a nők ne az iskola utáni "foglalkoztatásnak" fogják fel a gyereknevelést.
A jelenlegi családtámogatási rendszert teljesen megváltoztatnám: jóval kisebb mértékben kéne alanyi jogon, közvetlenül pénzzel támogatni a gyereket vállalókat (pld. családi pótlék), helyette az anyák szülés után munkába való visszamenetelét kéne segíteni. A munkaadók pld. kaphatnának adókedvezményt, ha kisgyerekes anyukát foglalkoztatnak, ha 4-6 oras allasokat letesitenek stb. A masik oldalon meg a bolcsodeket, ovodakat kellene "piackepesebbe" tenni, a nyitvatartast / napirendet a jelenlegi viszonyokhoz igazitani (meg mindig a 8 oras kezdesnel tartunk, mig a legtobb irodai munka 9-kor kezdodik, a kisker / szolgaltatasok teruleten sok helyen 10-kor, viszont 6 elott kevesen vegeznek), es ahogy azt elottem irtak a ferohelyek szamat emelni.

Strici · http://birkanep.blog.hu 2009.02.15. 21:26:47

@flow02: az önkormányzati bölcsőde reggel hattól este hatig van nyitva! mindenkit kérek, előbb tájékozódjék, mielőtt hülyeséget írsz...

Pissed 2009.02.15. 21:27:24

@is: én elmúltam húsz és néha kicsit degenerált vagyok.

anyabanya44 2009.02.15. 21:31:03

Én is elmúltam 20, és én is degenerált vagyok. Pedig amikor én voltam kicsi, akkor is szakképzett volt a gondozónő, óvónő stb...

Strici · http://birkanep.blog.hu 2009.02.15. 21:31:20

@is: régebben volt külön orvosi szoba, és az orvos állandóan ott volt, mert más, ha egy gyerekre kell figyelni, és más, ha sokra. ahogy az általános iskolában és a gimnáziumban is volt állandó orvos, sőt, a legtöbb munkahelyen is volt állandó üzemorvos. Ezt hívták magas színvonalú orvosi ellátásnak, persze, nem az USA-beli milliárdosok szintjén. És az az akkori nagyon szegény ország csak hírből ismerte a TBC-t.

40 évvel ezelőtt sem dadusok voltak a bölcsiben, az már akkor is szakma volt. ecsém, előbb olvass, aztán pofázz!

Strici · http://birkanep.blog.hu 2009.02.15. 21:33:21

Könyörgöm! miért baj, ha egy nő főállású anyuka szeretne lenni? Ennyire utáljátok a gyerekeket? Csak az az ember, aki rabszolgaként gürizik a Tescoban?

Pissed 2009.02.15. 21:35:06

@Strici: nem baj. csak ne várjon érte pénzt. de tudod mit? várjon havi 20ezret, nekem nem fáj. de csak addig, ahány évig előtte dolgozott.

Strici · http://birkanep.blog.hu 2009.02.15. 21:36:25

@Pissed: De miért kell előtte dolgoznia? Szerinted mekkora munka három gyereket gondozni? Próbáltad már? de nem egy napig, hanem évekig.

Pissed 2009.02.15. 21:36:56

offtopic vagy offblog vagy mi.
szóval hogy kell nyitni egy blogot és kerülni ki az index főoldalra?

Strici · http://birkanep.blog.hu 2009.02.15. 21:36:58

@Pissed: Nem beszélve arról, hogy mi van, ha nem kap munkát?

qwert77 2009.02.15. 21:37:12

@flow02:
A 4-6 órás munkának megvan az "adókedvezménye": kevesebb bér kisebb a járulék rajta, mégsem alkalmazza senki sem. Ráadásul a gyerekes anya sokat van otthon a kicsivel, úgyhogy gyakran a 4-6 inkább 0 óra. Ezt semmilyen adókedvezménnyel nem lehet kompenzálni.
A magánszférában ez elég nehezen megoldható.
A közszféra azonban ideális terepe lehetne a 4-6 órás munkavégzésnek. Egy tanár kisebb óraszámmal, egy napi 6 órás hivatalnok édesanya, stb. Ráadásul ezzel a közigazgatásban elég jelentős megtakarítást lehetne elérni. (Ez speciel osztrák megoldás).

flow02 2009.02.15. 21:37:38

@Strici: járt bölcsibe a gyerekem, ezek elvi nyitvatartási idők, ahogy az óvodában is megkérdezik beiratkozáskor, hogy hánykor viszed és hozod a gyereked, és bár elvileg 6-ig lehet menni érte, gyakorlatilag 5 után összevont ügyelet van.
Amugy en nyitvatartas / napirendet irtam, es a 8 oras kezdes a napirendre vonatkozik, ha esetleg felreertheto volt.

Strici · http://birkanep.blog.hu 2009.02.15. 21:37:38

@Pissed: Úgy, hogy akkora baromságot írsz, mint itt. :-))

Pissed 2009.02.15. 21:38:40

@Strici: ja, próbáltam. űber szopó. de pénz szerintem nem jár csak úgy. előbb dolgozzon, hogy megtermelje annak a pénznek legalább egy részét. bocsánat, nem vagyok rasszista, biztos más is csinálja, de mindig vegyük példának a cigányokat, akik nem dolgoznak csak szaporodnak.

Strici · http://birkanep.blog.hu 2009.02.15. 21:39:18

@flow02: az attól függ, hány gyerek marad ott 5 után. Két gyerekért miért maradna 5 gondozónő bent.

MÁS: valaki felvetette a bébiszittert, mint megoldást. A bébiszitter kölkére ki vigyázna?

Pissed 2009.02.15. 21:40:10

@Strici: igazából csináltam egyet. kicsit kisebb baromságot írtam, csak felcsesztem magam valamin, de nem került ki, sőt azt sem tudom látható-e, mert én vagyok az egyetlen aki egyszer is megnézte. nem túl sikeres az ilyen blog gondolom

Strici · http://birkanep.blog.hu 2009.02.15. 21:41:21

@Pissed: Felajánlom Neked, hogy hármasban elindulunk munkát (bejelentett munkát) keresni egy 19 éves, érettségizett cigánylánynak.

Tudom, nem vagy rasszista, csak gyűlölöd a cigányokat, akik az átkosban felépítették az országot, mert Neked büdös volt az építkezéseken dolgozni.

qwert77 2009.02.15. 21:44:01

@Strici:
Egy 2000 négyzetméteres kertet gondozni is kurva nagy munka, mégsem várhatom el, hogy a társadalom fizessen ezért.

Pissed 2009.02.15. 21:45:06

@Strici: de tényleg nem vagyok rasszista, csak statisztikai alapon elővigyázatos.
én ismerek érettségizett cigányt, aki osztálytársam volt és most egy multinál van vezető pozicióban. ő is tök szorgalmas volt, a szülei is. tudom, hogy nem könnyű a cigányoknak, de lássuk be, hogy számukra kedvező kimenetelű megoldást csak ők tudnak csinálni mégpedig önszabályozással. és nem fog egyik napról a másikra menni, de egyszer el kell kezdeni.
ja, és az átkosban még tanultam, bár szakmai gyakorlaton dolgoztam építkezésen, és nagyon szerettem, mert láttam ahogy valami létrejön.

flow02 2009.02.15. 21:46:45

@qwert77: Ezzel nem értek egyet. Tegyük fel, hogy van egy állás, amit ugyanúgy be tudok töltetni egy 8 órás munkaerővel, vagy két 4 órással, akkor egyértelműen magasabbak a kötlségei a két 4 órás munkába állításának, tehát biztosan a 8 órásat fogom választani. Igenis lehetne adókedvezménnyel elősegíteni, hogy több anyuka helyezkedhessen el, ha megérné őket munkába állítani.
A közszféra jó ötlet, de nem általános megoldás, mert mit csinál az, akinek olyan foglalkozása van, amit nem lehet közszférában végezni?

Pissed 2009.02.15. 21:48:38

@flow02: szerintem mostanában már van annyira elterjedt/hozzáférhető a broad band internet, és annyira fejlett az IT infrastruktúra a cégeknél, hogy igenis lehetne távmunkázni. anyuka bedugja oviba, ide-oda a kölköt és egy teljesítményalapú távmunkamegoldást sok helyen be lehetne vezetni.

Strici · http://birkanep.blog.hu 2009.02.15. 21:48:58

@Pissed: Értem. Tehát van statisztikád arról, hogy a magyarországi romák közül az elmúlt 20 évben hánynak ajánlottak föl jobbnál jobb melókat, de azok (nem ők, dehogy...) nem fogadták el. Még egyszer felajánlom neked az előbbit. hogy a saját szemeddel győződj meg a tényekről.

Strici · http://birkanep.blog.hu 2009.02.15. 21:52:40

@Pissed: Mivel - úgy alakult - életem egy részében távmunkát kutattam, kiderült, hogy ennek a feltételei hiányoznak nálunk. Például nincs akkora lakás, amelyben az egyik szoba dolgozószoba lehetne. Persze, ez csak akkor szempont, ha nem rabszolgatartásra rendezkedünk be.
Konkrétan pedig egy roma távmunka-projektet kísértem figyelemmel. EGYETLEN távmunka-helyet sem lehetett létrehozni Ózdon, mert áram se volt a lakásban, ui. nem tudták miből fizetni a villanyt, mert 6 hónappal korábban az egész család munka nélkül maradt.

s9e (törölt) 2009.02.15. 21:54:26

@qwert77:
Bizony még mindig nem vonzó a részmunkaidő! Jelentősebb járulékcsokkenés kellene arra. Nálunk átlagosan mindhárom gyereknél 6hét betegség van évente. Ez teljesen elfogadható. Főleg hogy egy részmunkadőnél a gyerekfelügyelet könnyebben megoldható mint egy teljes napra. Tehát ez gyakorlatilag 3 hétre csökkenhet.

Pissed 2009.02.15. 21:56:10

@Strici: nyilván nem erről van statisztikám. de arról van személyes statisztikám, hogy hányszor támadott meg milyen ember. fele kb cigány volt, fele kopasz :) és volt egy két üde színfolt is, akit leginkább az iq-jával tudnék jellemezni.
És mondom értem, hogy nehéz most cigányként munkát találni, de ezen első sorban ők tudnak némi önszabályozással változtatni!
nincs mit csodálkozni, ha évekig valakik nagyrészt (és tényleg tisztelet a kivételnek) lopásból, támogatásból élnek és nagyívben elkerülik a munkát, akkor ne csodálkozzon sajnos a normális része sem, hogy az emberek nem szivesen adnak munkát nekik. ezzel nincs mit tenni. és még egy: sok olyan idealistáról hallottam, aki elítélt minden nemű előítéletet és adott munkát vagy adományt cigányoknak akik utána meglopták. sajnos. nálam is kialakult valahogy ez az előítélet és nem mások befolyása következtében, hanem a szomorú tapasztalatok által. olyat is ismerek, aki fel akart segíteni egy cigányt, aki elesett, mire az megszúrt egy késsel. ilyeneket nem cigányokról sokkal ritkábban hallani, ezt be kell látnod.

Pissed 2009.02.15. 21:57:09

@Strici: itt most nem a ciányokra gondoltam a távmunkával kapcsolatban első sorban, hanem az otthon levő anyukákra.

Pissed 2009.02.15. 21:59:06

egyébként pedig. ha majd látom, hogy a cigányok nagy része szorgosan munkát keres és nem lop, nem balhézik és nincs munkája mégsem, majd akkor én is támogatni fogom, hogy az adómból támogassák a felzárkóztatásukat. de amíg a nagy részük lébecol, verekszik, stb, addig pénzt önteni az üres zsebbe fölösleges.

qwert77 2009.02.15. 21:59:41

@flow02:
A 2 db 4 órás akkor drágább, ha nem feleannyiért dolgoznak, mint 8 órában, illetve a plusz adminisztráció költsége, ha tömegesen alkalmazok 4 órást. Ettől függetlenül szerintem jelenleg nincs olyan cég, aki vállalná a "kockázatát" egy kisgyerekes anyának, még adó- vagy járulékkedvezményért sem. (Az igazi adminisztrációs költségek meg csak ekkor jelentkeznének igazán.)
A közszféra meg lehet, hogy nem általános megoldás, de kezdetnek jó. Mindenki számára megfelelő úgy sincs. (pl. orvos, vezető beosztású sehogy sem lesz megfelelő.)

Strici · http://birkanep.blog.hu 2009.02.15. 21:59:57

@Pissed: A nyolcvanas évek végén Bécsben az volt a vélemény a magyarokról, hogy tolvaj nép. Éppen ilyen megalapozottan.

Engem meg naponta lopnak meg Zuschlagok, Orbán-papák, hetedik kerületi önkormányzati képviselők, Princz Gáborok, stb. Mégsem gondolom, hogy minden fehér ember tolvaj.

Pissed 2009.02.15. 22:02:51

80as évek Bécs: bizony. teljesen megalapozottan, és szégyellem is magam. de abbahgyatuk a lopást és most már nem látom a "ne lopj magyar" feliratokat ha arra járok. és bizony engem is hülyére lop a kormány, de rájöttem a játékszabályokra, szóval nem sokára már nem fog.

Strici · http://birkanep.blog.hu 2009.02.15. 22:05:25

@Pissed: Mi volt megalapozott? Max. néhány ezer lopás volt, de az, hogy ők meg téglát tettek a képmagnó dobozába készülék helyett, az persze tisztességes eljárás volt. Különben most már nem kell Bécsben lopni, itthon kényelmesebb.

qwert77 2009.02.15. 22:06:31

@s9e:
Gyerekenként 6 hét, 3 gyerekkel számolva 18 hét, ha megfelezzük akkor is két hónap. Nincs az a járulékcsökkentés, ami ezt vonzóvá teszi. Ráadásul, ha a gyerek hirtelen beteg lesz valahogy meg kell oldani a pótlást is, ami szintén nem egyszerű, ráadásul konfliktussal jár/hat.

Pissed 2009.02.15. 22:07:13

azért mert a lopások nagy részét mi csináltuk sajnos. addig teljesen máshogy áltak az egész biztonsági témához. szerintem a tégla a magnóban sem osztrákok voltak ám.

Strici · http://birkanep.blog.hu 2009.02.15. 22:07:46

@qwert77: Valahogy a kapitalizmus előtt megoldották a helyettesítést.

Strici · http://birkanep.blog.hu 2009.02.15. 22:08:41

@Pissed: De. De ettől még nem minden osztrák kereskedő volt becstelen, csak néhány.

Perillustris 2009.02.15. 22:13:17

@Strici: "De miért kell előtte dolgoznia? Szerinted mekkora munka három gyereket gondozni? Próbáltad már? de nem egy napig, hanem évekig."

Talán a szülő által a gyereknek mutatott minta miatt. Mert egy anya, aki sosem dolgozott, nem is tudja majd hitelesen munkára nevelni a gyerekét.

Másrészt, ha egy nő talál egy jól kereső férfit, aki eltartja, akkor ne dolgozzon. De az azért ne legyen már alap, hogy ha egy nő nem akar dolgozni, akkor szül 2-8 gyereket és várja az állami pénzt ezért.

Pissed 2009.02.15. 22:15:30

@Strici: szerintem sosem fogunk ebben egyetérteni :)

qwert77 2009.02.15. 22:16:46

@Strici:
Kapitalizmus előtt?

Feudalizmus: az egész család mehetett robotra, gyerekestől.Esetleg az anya otthon volt a gyerekekkel a férfi meg egész nap a földeken, robotban.
Kommunizmus: az eredményt látjuk. A hatékonyság nem szempont. Ezt egy mai magánvállalkozás próbálná meg..

Komolyan nem tudom mire gondolsz.

bölcsésztanár 2009.02.16. 10:07:02

Nem olvastam végig a kommenteket, mert az első 10 után felfordult a gyomrom. Abszolút működik a kormánystratégia, miszerint úgy alakítják a szociális hálót, hogy az emberek egymásnak essenek, ne pedig őket hibáztassák a sorozatos hibáikért.
Szidja az orvos a beteget, a beteg az orvost, a szülő a tanárt, a tanár a gyereket, az utazó az ellenőrt, az autós a rendőrt, a szingli az anyát stb. Véletlenül se jusson eszébe senkinek, hogy talán az irányításnál van a gáz. Ennyit a politikáról.

Szerintem sem megoldás, hogy az ember három évig otthon tesped (csak agyilag értem, fizikailag semmiképp!), majd mikor végre visszamehetne, nem sok esélye van a kihagyott évek és a munkanélküliség katasztrofális aránya miatt.
Én mondjuk nem vágyom vissza a gimibe, ahol tanítottam, szívesen lennék főállású anya, mostanában sokat gondolkodom a harmadik lurkón, mert ugye annyi kell. Szerintem pálya, hogy valmennyi pénzt kap az ember, mellette viszont vállalhat egy félállást. Ha talál.

A legnagyobb problémának én azt látom, hogy a mi országunkban kétkeresősre van kitalálva a család. Ha apa egyedül meg tudná keresni azt az összeget, amiből ha szerényen is, de meg tudna élni egy két-három gyerekes család, sokkal kevesebb teher lenne az anyákon. (És a büdzsén is, hiszen sokkal kevesebb juttatást kéne adni, csak az kapna, aki tényleg rászorul.)
Nem mondom, hogy akkor megállhatnánk, és itt a Kánaán, de legalább lehetne választani, hogy otthon maradok-e és a gyerekeimnek biztosítok olyan hátteret, amiből egész életében tud meríteni, vagy visszamegyek és kamatoztatom a tudásomat, amiért évekig keményen megdolgoztam. Itt belelóg a bilibe a kezem.
Most esély sincs arra, hogy tudjak dönteni.

Fel-mary 2009.02.16. 12:39:25

Bt: én most végigolvastam! :-)
Összefoglalva (csak hogy ne kelljen magadat fárasztani): Anya, szüljél gyereket, mert azért kell, aki öregkoromban engem eltart, de a pénzemet ne akard, mert miért nem spóroltál (a tanári fizetésedből) arra, hogy most annak az úri hóbortnak élj, hogy gyereked legyen.

Más. A KSH szerint évente kb. 100ezer gyerek születik Magyarországon. Tekintsünk el attól, hogy ezek között vannak ikrek, tehát évente mintegy 100ezer anya megy Gyed-re. Mivel a Gyed 2 évig jár, ezért összesen 200ezer nő van Gyed-en (ismét eltekintve attól, hogy esetleg 2 gyerekkel egyszerre is lehet otthon Gyed-en). Tfh. kb. 80% kap 70,000 Ft-ot, a maradék 50,000 Ft-ot, így a Gyed havi költsége kb. 13,2 mrd Ft. Ez, ha jól számoltam, akkor a 2008-as ktgvetés kb. 0,1%-a, vagyis évi 1,7 %.

Nem tudom, kiszámolták-e, mennyit spórolnak így (biztos), bár erre vonatkozó tanulmányt nem találtam a neten, de a felét biztos nem...

Aki szerint pedig gyereket nevelni nem (értékteremtő) munka, annak valószínűleg nincs gyereke, vagy utálja a gyerekeket.

ready_real 2009.02.16. 12:44:21

@Strici: Nem utáljuk sokan a gyerekeket , csupán nem gondoljuk úgy, hogy egyetlen életcéunk és az "gónk" továbbadása a gyerekünk lenne.
Igensi sokunknka szüksége van arra, hogy a gyereken kívűl mást is alkossunk, másban is siekresek legyünk.

Én bele is őrülnék, ha főállású anyának kéne lennem. Nekem kell, hogy dolgozzak, olyat amit szeretek.

Fel-mary 2009.02.16. 13:41:50

@ready_real: az élet biológiai értelme az utódnemzés, persze, ettől még nem kell, hogy a gyereked legyen az egyetlen célod, de merem remélni, hogy akinek van gyereke, annak legalább a legfontosabb célja ő...

Egyébként én sem bírnám ki főállású anyaként, bár jelenleg hálás vagyok minden percért, amit a Lányommal tölthetek. Azt gondolom, hogy a Gyed elsősorban arról kellene, hogy szóljon, hogy a gyerek ne legyen közösségbe kényszerítve csak azért, mert az anyja kevés ideig dolgozott...

bölcsésztanár 2009.02.16. 14:57:41

@Fel-mary:
Köszi, valami ilyesmit sejtettem én is, sajna sokan gondolják így. Egész addig, amíg 30-35 évesen rá nem jönnek, hogy JA? Szülni kéne? Miből is fogunk közben megélni? JA?
Lehet, hogy valaki a havi béréből képes kigazdálkodni 2 évre előre a megélhetését, de valahogy nem tudom elképzelni a jelenlegi eladósodott helyzetben, hogy ez a többségre jellemző lenne.

Tanulságos ez a számítás, de számolgatás nélkül is rá lehet jönni, mi a célja vele ennek az aranyos ballib kormánynak. Nem írnám ide, mert azt lehetne gondolni, szélsőjobb vagyok, pedig csak keresztény konzervatív...

Próba-Bébi 2009.02.16. 17:39:38

@Horemheb: azért kell "gyártani" a sok gyereket nekünk ingyenélő kismamáknak (én spec tíz éve dolgozom és adózom), hogy majd nekünk és neked legyen aki befizeti a nyugdíjadat. Már ha megérjük, már ha lesz még akkor.

T-eszter 2009.02.16. 17:40:13

előző bejegyzés tőlem, nem Próba-bébitől

Pissed 2009.02.16. 20:16:14

tehát mégegyszer. nem baj, ha valaki kap gyedet. sőt! az a baj, ha valaki csak ebből él. egyrészt mert a gyerek azt fogja tanulni, hogy miként kell munka nélkül élni, másrészt pedig aki nem termelt az országnak soha, az ne várja, hogy az ország tömje a zsebét. szerintem ahány évig adózott valaki, annyi évig kaphasson gyedet. ez akár több is lehet ugye, mint ami most van.

bölcsésztanár 2009.02.16. 20:28:07

@Pissed:
Jó ez a meglátás (és lehet, hogy valaki már fel is vetette, amit én készülök itt most), DE:
Mi van akkor, ha mondjuk valaki egyetem után elhelyezkedik, férjhez megy és hipp-hopp, terhes is lesz. Biológiailag ugye huszonévesen ideális szülni, tehát nem követ el akkora felelőtlenséget, ha fiatal anyuka szeretne lenni. Neki ne járjon semmi, fogja be a pofáját, mert ő még nem járult hozzá semmivel a közöshöz! Ez igazán szép perspektíva.
Ha az lenne, hogy annyi évig kapjon gyedet valaki, ahány évig dolgozott, akkor nagyon nehéz lenne anyagilag kijönni, ha mondjuk 23 évesen akar valaki szülni. Éljenek a negyvenes elsőszülő anyukák! Majd a nyugdíjukból vesznek ballagási ajándékot a gimnazista gyereküknek.
HOL ÉLSZ, APUKÁM?????

Perillustris 2009.02.16. 20:45:00

@bölcsésztanár: ha az apa jövedelméből is leírható lenne az adó egy része, ez sem gond.

Levente, Csanád, Csenge, Vali 2009.02.17. 05:49:01

No, látom, itt a kétszázadik körül már bejött fogalomnak a balliberális és a keresztény konzervatív is.
Ismeritek a politikai térképet, kitöltöttétek már? Érdekes kérdések vannak benne, azt ígérik, két perc a kitöltés - ha nem gondolsz bele a kérdésekbe, akkor tényleg csak annyi. Én kitöltöttem - és belegondoltam a kérdések hátterébe is, egész szép dolgok jöttek ki, ha a sorok között olvastam. És meglepődtem.
Megnézitek?

www.politikaiterkep.hu

bölcsésztanár 2009.02.17. 10:58:49

@Csanád, Csenge, Vali:
Megcsináltam a kérdőívet kíváncsiságból, de nem nagyon tudtam értékelni az eredményt. Eleve nem értem, hogy Abszurdisztánban, ahol a bal a jobb és a jobb a bal, hogy lehet ilyen térképet interpretálni.
A kérdésekről meg inkább ne ejtsünk szót, leginkább röhögtem rajtuk.
Mindenesetre vicces volt megtudnom, hogy politikai beállítottságom teljesen kiegyenlített, az összes pártot tudnám bizonyos kérdésekben támogatni. Hát nem. Erről meg a politikáról részemről ennyit.
Azért köszi az ötletet, vagy öt percig elég jól szórakoztam.

Fel-mary 2009.02.17. 16:18:02

Vali: az már úgy a másodiknál előjött, a harmadiknál pedig a zsidózás, cigányozás és nácizás :-)

Nem tartozik szorosan a témához, de egyszer az egyetemen csináltunk egy analízist az amerikai társadalom politikai beállítottsága, és bizonyos -egész társadalmat érintő kérdésekre adott válaszaik közti korrelációra. Mert ugye egy konzervatív inkább ellenzi az abortuszt, a könnyű drogok liberalizálását és támogatja a fegyverviselést, mint egy demokrata. Aztán kiderült, hogy nem - a társadalom sokkal nagyobb arányban gondolkodik hasonlóan a halálbüntetésről pl, mint ahányan konzervatívok vagy demokraták.

Úgyhogy (Amerikában legalább is) az, hogy melyik oldalt támogatod, tulajdonképpen csak egy címke, amit magadra aggatsz...

Szerintem a családtámogatási rendszer átalakítása nem lehet jobb-vagy -baloldali ügy. És még egy észrevétel: itt szerintem nem az anyák pénzeléséről van szó, vagy nem azt kellene hangsúlyozni, hanem tulajdonképpen a gyerek támogatását! Elvégre elsősorban a gyerek érdeke, hogy az anyjával lehessen két-három éves koráig!

bölcsésztanár 2009.02.17. 19:14:00

@Fel-mary:
Örülök, hogy a babás témák közepette ilyenek is terítékre kerültek, egész felüdültem.
Egyébként Amerikában ez a Republican-Democrat dolog sokkal kevésbé lényeges, mint Európában a bal és jobb oldalak, ők inkább emberekre és konkrét programokra szavaznak. Nálunk nem mindegy, hogy a párt nevében, akire szavazol, benne van-e az a szó, hogy szocialista vagy demokrata. Nem annyira a tartalma, hanem a múltja miatt - szerintem.

A családtámogatási rendszerrel kapcsolatban meg igazad van.
Zárójel, utolsó politikai töltetű megjegyzésem: Azért érdemes elgondolkodni, hogy melyik kormány vezette be a családi adókedvezményt (nem volt meghatározó, de ha maradt volna, kiforrhatta volna magát a rendszer), a kismamák ingyenes felsőoktatását, a tgyást. Uff.