Tavaly télen fedeztük fel a helyet. Miközben méretes pocakomat magam előtt tolva kacsáztam körbe a terepen, egyik ámulatból a másikba estem. Azaz estünk, az akkor még csak apajelölt fattyamatyjával. Mert a Kopaszi-gát remek hely. Gyönyörű park, tele fűre lépni szabad táblákkal. És micsoda fű... puha, selymes, ezt később nyáron le is teszteltem, isteni volt benne fetrengeni. És amennyire észleltem, veszélytelen is, mert itt a kutyásokat is elkapja a nyugat szele és szedik a szart rendesen. Vagy nem is voltak kutyák? Hát bevallom, nem tudom... kutyapárti vagyok amúgy és kár lenne, ha ide nem hozhatnák be, de a kutyakakát se cipőtalpon, se porontykézben nem szívesen látom. Szájban meg főleg nem.

Szóval ahhoz képest, hogy becses fővárosunkban minden talapatnyi zöldet lakóparkosítanak kész csoda, hogy ez park lett. Jó nagy parkolóval, ahol ugyan van parkolóőr(szerűség) de fizetni nem kell. A belépésért sem. A rendbontást talán visszafogja, hogy van ott egy rendőrörs is, közvetlenül a hajóállomás mellett.

Ha sétánkat nyugat felé kezdjük, akkor egy kellemes Duna öböl mellett baktathatunk végig. Utunkat különböző rendű és rangú fák, bokrok szegélyezik. A sétány végén van egy homokos föveny, ami nyáron maga lesz a kín, hogy bár napozni kifekhetünk, de a vízbe bemenni biz nem lesz tanácsos. Mert ez mégiscsak a Duna, méghozzá közvetlenül Budapest alatt. Végig padok, a víz fölé kinyúló kilátók és pihenőhelyek... Nyáron sok kismamát láttam itt pléd-partyzni. Most már mi is beszállunk :))

A kiindulópontra visszaérkezve dél felé, a Duna mentén vár ránk egy hosszabb séta. Választhatjuk a betonutat, de itt kicsit vigyázni kell, mert ugyan autóval nem lehet bejönni, de elektromos kocsikon elég sokat furikáznak. És ezek nagyon csendesek, sokszor akkor veszed észre, amikor már ott van melletted. Ez határozottan negatív élmény. A másik útvonal egy gyönyörű fapallós, kacskaringós utacska, babakocsival néha kalandos, de megéri, mert nagyon szép. A holtág mellett haladva csodálhatjuk a növényeket, vagy nézhetjük az evezősök edzését.

Ügyesen úgy komponálták meg mindkét járdát, hogy a kihagyhatatlan rész, a játszótér még véletlenül sem maradhat ki. Na nem olyan nagy durranás, hinta, lovacska, meg 2 izgi mászóka, de mégis kellően motiváló cél lehet a vonatkozó korú gyerekeknek. Mi mindig megállunk egy hintapalintára.

Utána séta tovább, le egészen a csücsökig, ahol mindenki olthatatlan vágyat érez, hogy lecsattogjon a füvön át a vízhez. Csak bátran, habár fontos odafigyelni, mert a víz itt egyből mély és nagy a sodrás. Kis pihi a padon (vagy nem) és indulás vissza.

Én visszafelé olykor beülök a játszótér melletti Ponyvaregény nevű helyre, ami megint jó példa arra, amikor egy jó ötletet valamivel agyoncsapnak. Mert a hely jó, sőt, remek. Van játszósarok (elvileg felügyelettel), babaszékek, babakaja is, de... a személyzeten spóroltak, így az bizony elég gyatra. Jóindulatúak, de néha elfelejtik, amit rendeltél, vagy rosszul emlékszik és van köztük bunkó is. Hátno, ilyen előfordul. A babakaját 2szer felejtették el megmelegíteni nekünk, majd a mikróban felejtették, így végül negyedik nekifutásra inkább választottam olyat, amit nem kellett melegíteni. Ahogy linus1 mondta: bonyolult ez a mikró. Az étlap ötletes, bő lére eresztett, de nehéz rajta kiigazodni és sokszor hiába választunk valami jólhangzót, az éppen nincs.

Mindezekkel együtt a Kopaszi kitűnő sétaterep, még annak is megéri tenni ide egy kitérőt, aki más dologban jár Budapesten. Majd el felejtettem, vannak rendes, épített WC-k, bennük papír, kéztörlő, szappan és langyos víz! Ja és Bedina, lehet futni is :)))