Próbababák

Elköltöztünk! Új címünk: http://proba-babak.freeblog.hu/

Utolsó kommentek

Címkék

Címkefelhő

Nagymamák, nagypapák és unokák

2008.12.23. 09:00 - Próba-Bébi

Címkék: bármely korosztály puffog

Lehet, hogy nem az ünnepeket előtt kellene ezzel a témával előhozakodnom, de pont a rengeteg  szervezés, teendő miatt különösen fontos kérdés szerintem, hogy a kisgyerekes családokban hogyan is működik a nagyszülők-szülők-unokák viszonya, illetve számíthatnak-e a családtagok egymásra az ünnepek előtt, amikor egy kiválóan logisztikázott család is összeomolhat a feladatok súlya alatt... Engem régóta foglalkoztat ez a téma, mert azt tapasztalom, hogy nem vagyok egyedül azzal a problémával, hogy a mi Lányaink nagyszülei egészen mások, mint amilyenek az én nagyszüleim voltak. Sokan legalábbis.

Én azt vettem észre, hogy nem mindenkinek büszkeség és boldogság manapság nagyszülőnek lenni. Nem minden nagyszülő jelentkezik a téli szünetben, hogy szívesen elvinné a Diótörőre az unokáját, vagy megtanítaná mézeskalácsot sütni. Nem minden nagyszülő szól a gyerekes gyerekeinek, hogy este átugrom, menjetek el kikapcsolódni kicsit színházba, moziba, vacsorázni, vagy csak sétálni egyet kettesben. Nem minden nagyszülő telefonál, hogy hogy vannak a gyerekek, amikor azok megbetegedtek. Nem minden nagyszülő szeretne nagyszülő lenni. Vagy én lila ködben élek, mondjátok? Néha az az érzésem, és csak nem olyan régen jöttem rá erre, ami egyáltalán nem biztos, hogy így van, szóval hogy önzőek egy kicsit azok a nagyszülők, akik alig látják az unokákat, akik maguktól sosem jelentkeznek. A gyerekek rég kirepültek, hozzászoktak a kényelmes életükhöz, amibe nem feltétlenül fér bele egy olyan unoka, akit naponta hétszer is pelenkázni kell, vagy izeg-mozog és folyton futni kell utána, vagy ne adj isten állandóan csak kérdez, csak kérdez és igényli, hogy foglalkozzanak vele. Ez fárasztó. Nagyon. Mi szülők tudjuk ezt a legjobban, de a mi szüleink is voltak kisgyerekes szülők, és én mégis úgy érzem, hogy sokszor ezt elfelejtik és bele sem gondolnak, hogy milyen jól esne nekünk néha egy telefon, egy kis figyelem, egy-egy szabad óra. És nemcsak akkor, ha mi kérjük, hanem csak úgy...mert szeretnek minket, mert átérzik a helyzetünket (ki más, ha nem Ők), mert imádnak az unokákkal lenni.

Tudom én, hogy nem vagyunk egyformán, és van amelyik nagyszülő kötött sapkával szeret, van amelyik egy tál sajtos pogácsával és van aki egyszerűen csak az odaadó figyelmével, de miért van olyan, hogy valaki semmit sem szeretne átadni az unokáknak, akik a szülők után a legközelebbi rokonok és akiket a gyerekek általában feltétel nélkül imádnak. Mondjátok, hogy lehet, hogy valaki nem segít, mert anno neki sem segítettek? Hogy lehet, hogy csak akkor kívánja látni az unokákat, ha épp neki megfelel? Hogy lehet, hogy egy évben egyetlen éjszak sem fér bele, amikor az unokák a nagyszülőknél alszanak? Rengeteg nagyszülő dolgozik még aktívan (az én és a Férjem szülei is például), így egyértelmű, hogy nehezebb a hétvégéken az unokákra is szánni időt, de mi lehet ott a baj, ahol erre nincs semmi igény? Segítsetek ezt megérteni! Mit lehet ilyenkor tenni? Őszintén beszélgetni a nagyszülőkkel? Beletörődni? Csak célozgatni? Rákérdezni? Elfogadni? Ha igen, hogyan?

Bocsássatok meg, hogy ennyire negatív vagyok. Nagyon sok jó tapasztalatról, élményról tudok beszámolni én magam is, és azok is, akiknek nem "adatik" meg, hogy a nagyszülők nagyszülőként "működjenek", de tényleg régóta próbálom megérteni, hogy miért nem szeretne valaki nagyszülő lenni, feltételezve természetesen, hogy a körülmények teljesen normálisak....bár az az igazság, hogy nincs is ilyen...egy nagyszülő minden helyzetben nagyszülő. Azt hiszem.

A bejegyzés trackback címe:

https://proba-babak.blog.hu/api/trackback/id/tr3818104

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fel-mary 2008.12.23. 10:32:19

"Sajnos" nem tudok tanáccsal szolgálni, mert az én porontyom nagyszülei IGAZI nagyszülők, sőt, még a dédnagyija is IGAZI dédnagyi.
A párom édesanyja sajnos már nem él, amit most még jobban sajnálok, ha lehet ezt mondani, mert biztos szuper nagymama lett volna ő is, és igaz, hogy a párom apukája, akit sajnos elég ritkán látunk a nagy távolság miatt, egyedül azért kicsit nehezebben oldódik a kismanóval, és az én apám is messze él, de anyukám és a nagymamám ketten kitesznek egy kocsira való nagyszülőt :-) Már ami a törődést illeti, az biztos.
Az a minimum, hogy akármikor lepasszolható nekik a gyerek (mondjuk, anyu még dolgozik, de egyébként tényleg), de a múltkor anyu még azt is bevállalta volna, hogy -amikor a Lányom 5-ször kelt éjjel, amit nem tudtam mire vélni, ellenben rendesen kikészített- 2-3-4 éjszakát vele töltsön, hátha akkor kicsit jobban tudok pihenni. Más kérdés, hogy ebbe én nem mentem bele, mivel a Leányzót élete első 6 napját kivéve még soha egyetlen éjszakára sem hagytam másra, és egyenlőre nem is tervezem, de szerintem ilyen az odaadó nagyszülői hozzáállás, amit kívánok minden kis- és nagy gyerekes családnak.
Persze, az érem másik oldala, ha néha kicsit elég a nagyszülőkből... de ez más tészta gondolom ez a jobbik eset.

JanCsi 2008.12.23. 11:37:52

Én örülök, hogy kevésbé aktívak a leendő nagyszülők (februárban jön a babánk) mert tudom, hogy őrületbe kergetnének ha itt lennének, vagy ha ők vigyáznának a babánkra.
Nem is várok tőlük aktivitást, így megkapom a nyugalmat amire vágyom.

Sekiwake · http://ennyirefutja.blog.hu 2008.12.23. 15:15:37

A mi gyermekunknek nem adatott meg, hogy nagymamaja legyen. Születésekor már csak 1 nagypapa élt. Ő is messze tőlünk, betegecskén. (Ha tudjuk látogatjuk.)

Mi egy néninek fizetünk, hogy segítsen, és hogy a gyerek lássa az "idős kedves néni" viselkedésmintát. Évente 1x, ha eljutunk moziba, olyankor kettőnknek 3-4 "jegyet" veszünk, attól függően, hogy mennyit kell a gyerekvigyázásért fizetni.

Senki nem jön pogácsástállal, senki sem telefonál, hogy hogy van az unoka, vagy jön vigyázni, ami mi "kikapcsolódunk" és a gyereket sem viszi senki a "Diótörőre"....

Nem szeretem, ha olyanok nyavajognak, akiknél vannak nagyszülők. Olyanok, amilyenek, a ti szüleitek. Becsüld meg őket es ne sajnáltasd magad: mindennél van rosszabb. (Igen, a mi helyzetünknél is.)

Próba-Bébi 2008.12.23. 15:43:52

JanCsi: remélem, nem hagysz minket "cserben", ha jövőre megszületik a kisbabátok. Kíváncsi vagyok, hogy néhány hónap kisbabás tapasztalattal a hátatok mögött változik-e majd a véleményed. Csak azért írom ezt, mert mi gyerekek nélkül messzire költöztünk a szülőktől, gondolván, jobb a tisztes távolság. 7 év után, 2 kisgyerekkel jövőre közelebb költözünk a nagyszülőkhöz, mert a segítségük nagyon sokat jelent, sokat számít, pedig ezt korábban elképzelni sem tudtam.

Próba-Bébi 2008.12.23. 15:55:54

Sekiwake: sajnálatos dolog, ha egy kisgyerek nem ismerheti a nagyszüleit. én is elvesztettem az édesapámat 14 évesen; semmilyen "kedves , idős bácsi" nem tudja pótolni. minden helyzetnél van rosszabb, de ha folyton erre gondolnék, az nem vinne előre. ezen a gondolkodási elven bele kellene törődnünk mindenbe, elfogadni mindent és mindenkit olyannak, amilyen. én ismerek olyan embereket, akiknek segítségre van szükségük ahhoz, hogy változzanak, változtassanak, hogy kapjanak visszajelzést, jót, rosszat egyaránt. én is ilyen vagyok. ha megértek valamit (amit esetleg korábban nem is vettem észre, vagy lehet, hogy rosszul láttam), az segít elfogadni vagy akár magamon változtatni, mert azt mondják, ha változást szeretnél, változz először Te magad, mert ugyanarra ugyanazzal, másra mással lehet reagálni. úgy vettem ki a soraidból, hogy nem feltétlenül szeretnél segíteni, ami nem baj. valószínűleg amíg nyavalygásnak és sajnáltatásnak veszed a bejegyzésem, nem is érted, hogyan tehetnéd ezt meg. én próbálok segítek olyanoknak is, akiknél mások lényegesen rosszabb helyzetben vannak. ha nem így tenném, csak okoskodó, az elfogadást nemismerő megmondónak tartanám magam. ;)

Fel-mary 2008.12.23. 16:41:12

Épp azért nem jó, ha egy nagyszülő nem törődik az unokáival, mert esetleg később már nem lesz ideje törődni velük. (Ez egyébként minden korosztályra igaz, én sajnos tudom). Talán ezt kellene megértetni velük.

JanCsi: egyébként PB-vel csak egyet tudok érteni :-)

Próba-Bébi 2008.12.23. 16:59:55

Fel-mary: egyetértek. ha valaki olyan szerencsés, hogy vannak nagyszülei a gyerekeinek, de mégis úgy tesznek, mintha nem lennének, afelett nem lehet szemet hunyni, mondván, hogy mennyivel rosszabb lenne, ha egyáltalán nem lennének, hisz pont olyan, mintha ez lenne a helyzet.... pont ez a lényeg, hogy lehet, hogy nincsenek tudatában annak, hogy fantasztikus dolgokból maradnak ki.
Sekiwake: ha mi a Férjemmel csak havonta szeretkeznénk, nem vigasztalna a tudat, hogy mások csak évente... :)

bölcsésztanár 2008.12.23. 18:33:07

Hát ja.
Nálunk az a szerencsés helyzet, hogy van két nagymama, egy nagypapa, két dédmama, egy dédpapa és egy nagynéni, aki nyugdíjas óvónő. Gazdag a felhozatal, rábízni mégis csak anyukámra tudom nyugodt szívvel a fiam vagy a lányom. Ő igazi nagymama-nagymama, akár három napra is ott tudom hagyni a nagyot, de egyszerre kettővel nem bír, úgyhogy vagy-vagy.
Anyósom is igazi nagymama, de ő nem a klasszik típus, hanem az "élvezem a gyerekek társaságát, csak nekem semmit ne kelljen csinálni"-féle, Persze ez is jó, mert akár órákig is olvas mesét, csak nem merem egyedül hagyni vele a gyerekeimet.
Nyáron a hintára ült fel a fiammal az ölében, mindketten leestek. Múlt héten hatalmas csattanás a szobából: nagyi leesett a hintalóról, de nem azért, mert rossz kondiban van, hanem mert kétbalkéz-kétballáb. Hát, van ilyen. Viszont lelkes. Hülyeséget sose mond a gyereknek, nem gügyög, jó könyveket vesz és mindig kérdezi, mit segítsen. Többnyire hárítok, mert az nekem mindig plusz munka.
Még a nagynéni nyerő, ő is be szokta vállalni a fiam több napra, csak már 70 éves, úgyhogy fárasztó neki.
Szóval mi mázlisták vagyunk, mert ráadásul mindenki ugyanabban a városban lakik.

Fel-mary 2008.12.23. 19:40:07

Ti egy hónapban többször is... ????
:-)))

bölcsésztanár 2008.12.23. 22:00:14

Ja, és boldog karácsonyt kívánok ezúton kicsinyeknek és nagyoknak is!

Tipp: aki elfelejtett egy-két nettel rendelkező rokonnak vagy ismerősnek képeslapot írni, vagy sikítva menekült a kilométeres sorok látványától a Postáról, ajánlom az interaktív képeslapot.
A www.egyszervolt.hu réten van egy Advent kastély, azon az oldalon lehet ugrálós hóemberes lapot készíteni a kölökkel.

T-eszter 2008.12.24. 08:49:11

Fel-mary: az ő gyerekei már idősebbek :)) és régebben átalusszák az éjszakát. Majd visszajön a libidó hozzátok is, ha alszol egymás után többször 8 órát. Mármint több nap egymás után... mondjuk még mi (vagy én?) is várjuk a ritka vendéget :D

T-eszter 2008.12.24. 08:55:10

Mi is a szerencsések sorait gyarapítjuk, habár jobb lenne, ha anyuék közelebb laknának, de megoldjuk. Mi megyünk hozzájuk 3 hetente 1 hétre, mert most megtehetjük. Apuci szülei meg itt laknak egy köpésre. Mindig számíthatunk rájuk (amolyan nagymama nagymamásan) ellenben tapintatosak, sosem jönnek át csak úgy, anélkül, hogy megbeszéltük volna.

Szerintem nem nyavalygás, ha valaki hangot ad a csalódottságának, mert másra számított. Akár a nagyszülőkkel kapcsolatban is. Nekem volt egyszer, hogy egyedül voltam éjjel a pár hetes gyerekkel, aki éppen nagyon nem akart aludni, Apuci meg focizott. Spannoltam magam egyre, aztán röhögés lett belőle. Mit rinyálok itt, hiszen lehetne olyan apa is, aki pl. részegen jön haza és én most azon örömködnék, hogy jajj amikor hazajön ne legyen nagyon tintás. Egyből elszállt a mérgem. Ettől még vannak felé elvárásaim, de nagyon értékelem, hogy a gondjaink másokhoz mérten aprónak tűnnek.

Sekiwake · http://ennyirefutja.blog.hu 2008.12.24. 10:07:51

Reszben egyetertek veletek (foleg a szeretkezesek idoegysegre eso szamanak drasztikus emelesere vonatkozo igenyben), de hadd legyek az ordog ugyvedje.

Proba-bebi, egy kicsit megforditom a gondolatmenetet, es elkezdek a szuleid fejevel gondolkozni:
Oregszem, de meg dolgozok, jo, hogy vannak unokaim, de inkabb elvezni akarom a csaladot oregsegemre kotelezettsegek nelkul. Jo, hogy a gyerekek atjonnek ebedre, de ebed utan en pinenni szeretnek, nem mosogatni, vagy az unokaval jatszoterezni. A gyerekeim tiszteljek a koromat, legalabb annyira, hogy ne 60 leelt ev utan kezdjenek ugy formalni, ahogy nekik eppen aktualisan jo lenne, stb stb, .

Szoval lehet, hogy a szuleidnek nem tetszik a, gyerekuk megjon hozzajuk, aztan porogve probalja megvaltoztatni a (lelassult) eletuket. Edesanyam, amig elt, altalaban csendesen ellenezte, a szokasaira, lakasara vonatkozo valtoztatasi terveinket, nem is eroltettuk, olyan ez, mint mas f...aval verni a csalant.
Valahogy azt gondolom, hogy hasonlan velekednenk, ha meg elne, es igy lenne a gereknek nagymamaja. A unokajahoz valo viszonyat neki kell kialakitania, nem nekem. Ha sokat foglalkozna vele, tobb poztiv visszajelzest kapna a kicsitol. Ha ezek a visszajelzesek fontosak lennek neki, akkor ezek szerint alakitana az eletet az unokajahoz. Ha nem, akkor nem.

Remelem, sikerult megfogalmazni erthetoen a gondolatimat.
Na most meg nyomuljunk fozocskezni, es karacsonyfat osszerakni :-))

bölcsésztanár 2008.12.24. 13:15:21

Hát ja.
Szerintem is meg kell becsülni, azt, aki van.
Sokféle lehet a nagyi és a papa, akkor van gáz, ha azt érzed, hogy nem szeretnek se téged, se az unokákat.
Ha érzed, hogy szeretnek, csak máshogy, mint ahogy ti elvárjátok, az nem baj.

Hozzátok nem az angyalok hozzák a fát???

Sekiwake · http://ennyirefutja.blog.hu 2008.12.24. 13:34:31

bölcsésztanár: hat persze, hogy angyalok. En az angyali ferj.

linus1 2008.12.25. 23:45:12

Szerintem tök jó, hogy PB leírta a fájdalmát, és tanácsért fordul hozzánk, nem?Sekiwake!Pár éve én sem hittem, hogy majd egyszer így gondolom: vannak esetek, amikor fájdalmasabb lehet egy élő nagypapa hiánya, mint egy megboldogultté. Ezek most így nagyon kemény szavak, de megmagyarázom mire gondolok: az egyik nagypapa nem él (régen halt meg, még az unoka gondolata sem fogalmazódott meg a fejekben...nagyon jó apa volt, mindent megtett a családjáért), a másik él, a 2. családjával.Az 1.családját egy válás folyamán olyan szinten tagadta meg, hogy szerintem ilyet egy apa nem tehet az ügyben (mármint a váláshoz vezető feleség-férj konfliktusban)teljesen ártatlan pici gyerekeivel!!Hosszú évek és családi viharok teltek el, míg a gyermeke többszöri unszolására az apa minimális (de nagyon minimális!) szinten felvette a kapcsolatot 1. házasságából való gyermekeivel.Ez a kapcsolat azonban annyira szánalmas...és annyira, de annyira fáj az érett, felnőtt gyerekeknek.És mi lesz az unokával?Most még pici, nem emlékszik, nem vár...Őt is hitegetni fogja a nagypapa?Jön, nem jön stb.?

JanCsi! Lehet, hogy meg fog változni a nagyszülők aktivitása, amikor megszületik a babátok...Nálunk pl. az egyik nagymama nem tűnt túl izgatottnak, amíg várandós voltam. Most nem tudjuk "kielégíteni az igényeit,",olyan nagyon sokat szeretné látni az unokáját :-)

Sekiwake · http://ennyirefutja.blog.hu 2008.12.29. 15:00:26

linus1: én is ismerek egy hasonló helyzetet: a nyugdíjas nagyszülők egyáltalán nem foglalkoznak az unokákkal. A gyerkőcök lassan a tudatára is ébrednek ennek (7-8 évesek) és egyáltalán nem szeretik a nagyszülőket. Ha a család látogatásra megy, szűkölnek a kocsiban, egy pár éve még üvöltés is volt a nagyszülőkhöz belépve, "Nem szeretem nagymamáékat..." felütéssel.
És az érdekes a dologban az, hogy most már kezdi az öregeket zavarni ez helyzet, dehát csakis maguk tehetnek róla....


Írhatna valaki a szitu ellenkezőjéről is. A szomszédunk sokszor arról panaszkodik, hogy állandóan jön a nagymama (Akkor is, ha nagyon nem kéne), a gyerekkel kapcsolatban mindenbe beleszól, ellentmond a szülőknek, összezavarja a gyerkőcöt. Mondanom sem kell, nem sikerül megnevelni :-)

Ildi53 2009.01.02. 11:47:47

Nekem olyan mázlim van, hogy napi szinten unokázhatok, amiért nem győzök eléggé hálás lenni a sorsnak (na meg a lányomnak) Érdekes dolog észrevenni magamon azt a metamorfózist, amivé átalakítja a viszonylag realista nagymamát ez a kis lurkó. A legfurcsább változás a lányomhoz fűződő kapcsolatomban történt (mindamellett, hogy továbbra is töretlenül imádom), de már észrevettem magamon, hogy a poronty vélt vagy valós érdekei folyamatosan felülírják az agyamban a lányom tényleges érdekeit. Hiába tudom az eszemmel és hiába emlékezem is rá, hogy bizony az ember lánya néha kiborulhat az "anyaságba", majd a szívem szakad meg, ha a lányomat türelmetlennek látom a picivel. (igen ritkán fordul elő). Ilyenkor bizony nehéz belátni, hogy csendben kell maradni és hagyni őket. (nem is mindig sikerül.....) Szóval azt hiszem, hogy egy nagyszülő (ha hagyják!) alapban imádja az unokáit és bármikor boldogan együtt van velük. De ebbe az is beletartozik, hogy nemcsak akkor mehetnek, amikor nektek programotok van, hanem olyankor is, amikor ők szeretnének, sőt esetleg Ti is mehettek. Talán lehet úgy is együtt élni, ha nem egy házban laktok és akkor mindenki részese a másik életének. Csak hát ilyenkor előfordulhatnak kéretlen tanácsok, vélemények, rosszalló tekintetek, esetleg másfajta nevelési "elvek". De talán mindez kezelhető szinten marad, ha mindenki akarja, viszont az unokák cserébe annyi szeretet, ti pedig egy kis szabadidőt kaptok, amiért talán érdemes lenne kipróbálni.

Próba-Bébi 2009.01.02. 13:07:40

Sziasztok! Hagytam magamnak 10 napot, hogy kicsit ülepedjenek bennem a gondolataim. És persze közben egyszer a nagyszülőkkel is találkoztunk, sőt barátokkal, rokonokkal, ismerősökkel is beszélgettünk a témáról. Azt hiszem, az biztos, hogy erőltetni a nagyszülőséget nem lehet, és a Férjem állítása is megdőlni látszik, mi szerint sajnálja (többek között), hogy olyan pillanatokról maradnak le az unokák kapcsán, amelyek nem visszahozhatóak. Mára már meggyőződésem, hogy Ők nem érzik úgy, hogy lemaradnak valamiről, csak arra gondolnak, amit Sekiwake is írt, hogy a megszokott, kényelmes életemen nem kell akár csak néhány órára vagy egyetlen napra változtatni.
Mi szinte soha nem megyünk a nagyszülőkhöz ebédre, mert a Nagymama van, hogy még 1-kor is az ágyban lustálkodik vagy pongyolában tévét néz, így közös ebédeink nincsenek, nem akarunk zavarni. Mivel maguktól nem jelentkeznek, hogy látnák szívesen a Lányokat, így javarészt ünnepekre szoktuk meghívni őket magunkhoz, amikor a Nagymama (még aktívan dolgozik) leül egy kis puffra a kandalló elé és ott "nézelődik". Minap úgy volt, hogy nemcsak a Nagypapa, hanem Ő is kijön hozzánk, de végül meggondolta magát, ami nem baj. A Lányom csalódását, aki nagyon várta, viszont rossz volt látni. Jó lett volna egy telefon, vagy egy sms, hogy nem tud jönni, mert akkor ezt meg tudjunk a Lányunkkal beszélni. Így csak a csalódás maradt, mindannyiunkban. Illetve másnap a Lányom azzal ébredt, hogy olyan jót álmodott. Azt álmodta, hogy a Nagyija mégis eljött hozzá...
Próbálom a sok komment, tanács hatására ezt a passzivitást, érdektelenséget, (számomra) önzést és kényelmességet elfogadni, de nehezen megy. Én csak az Édesanyja lehetek a Lányaimnak, a nagyszülői szeretet és minden dolgot (jót és rosszat egyaránt), ami ezzel jár, csak a nagyszülők adhatják meg. Helyettük nem tudunk szeretni. Viszont visszafelé nem bírálunk, így igyekszem ezentúl még inkább a pozitív dolgokra koncentrálni, és Sekiwake felvetését is figyelembe venni, mi szerint az valóban rosszabb lenne, ha már elveszítettük volna Őket.