Próbababák

Azt az elvet vallom, hogy aki gyerekek szórakoztatására adja a fejét, az beszélje mindig szépen a magyar nyelvet, figyeljen a kis közönsége jelzéseire, és szüntelenül érezhető legyen, hogy egész egyszerűen imádja a gyerekeket. Amikor a Kolompos-zenekar koncertjén járunk, kivétel nélkül, mindig így érzem. Állhatnak bőrig ázva a színpadon a zenészek vagy épp csatakosan a 40 fokban, eltűnhet az áram vagy otthon maradhat egy hangszer, a Kolomposok rendíthetetlenül énekelnek szebbnél szebb dalokat, mondókákat az édes anyanyelvünkön, élőben játszanak a csodálatos hangszereiken, a gyerekek számára is szórakoztató módon tanítják őket néptáncra, és sohasem felejtenek el koncert közben is beszélgetni, játszani velük. Nem előre megírt menetrend szerint, hanem ott, élőben reagálva azokra a kérésekre, kérdésekre, amikkel a gyerekek megkeresik őket. Az én nagyobbik Lányom például kitűnően kihasználta az első és második dal közötti 2 másodperces csendet, és kérés nélkül árulta el az énekes Leventének, hogy Ő bizony énekesnő lesz. Jött is a kérdés: és hol fogsz énekelni, Kisbogaram? Hát Nálatok. – vágta rá szemrebbenés nélkül az én dalospacsirtám. Innentől kezdve felgyorsultak az események, és mire a büszkeség pírjával az arcomon mosolyogva körülnéztem, vállalkozó-szellemű Lányom már a színpadon állt mikrofonnal a kezében és jókedvűen énekelte a Badacsonyi szőlőhegyen két szál vesszőt! Művésznőnk debütálása előtt is már meglehetős rendszerességgel látogattuk a Kolomposokat, de azóta egyetlen pillanatra sem tévesztjük őket szem elől, és követjük a zenekart, bárhol is lépjenek föl. Mert szeretjük látni a szemükben a sohasem szűnő, őszinte csillogást, amikor a színpadra lépnek, mikrofont és hangszert ragadnak. Mert minden alkalom különleges és leírhatatlanul jó hangulatú. Mert annyira szeretik a gyerekeket, hogy az egész életüket annak szentelik, szentelték, hogy velük és nekik zenéljenek hetente legalább hat alkalommal. Mert mára már otthon érezzük magunkat velük, közöttük, bárhol is lépjenek fel az országban. Szántai Leventét nemcsak szép énekhanggal és a gyerekekhez való különleges érzékkel áldotta meg a jóisten, hanem rajztudással is, így aki esti mese gyanánt szeretné hazavinni az Egyszer egy királyfi történetet az megteheti (Levente illusztrációival ellátott) könyv formájában.

A Kolompos-zenekar műsorát jó szívvel ajánlom minden olyan kis- és nagygyerekes családnak, akik számára a magyar népzene és néptánc olyan értéket képvisel, amelyet mindenképpen szeretnének átadni a csemetéiknek.